A Red Bull "sokkal türelmesebb" Verstappent szeretne látni 2019-ben

A Red Bull egy "sokkal érettebb" Max Verstappent szeretne látni, aki "türelmesebb" az idei F1-es szezonban - mondja a csapat tanácsadója, Helmut Marko.

Max Verstappen, Red Bull Racing talks with the media

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A tavalyi szezon elején Max Verstappen több meggondolatlan incidensbe is keveredett, de miután a monacói balesetét követően más megközelítéssel folytatta a versenyzést, a 15 versenyből 10-en a dobogón végzett. 

A 21 éves versenyző más okokból így is több szalagcímet tudhat a neve mellett, hiszen rendszeresen beszólt a Red Bull korábbi motorbeszállítójának, a Renault-nak, de Marko szerint a Red Bull hondás váltása és a holland érettsége már sokkal kiegyensúlyozottabbá teszik a hollandot. 

"Volt néhány megbeszélésünk, és a türelem az egyik jellemző, amit láthatunk tőle." - mondta Marko a Sky Sports F1 előtt - "Megérti, ha nem nyerhet, és fontos a rendszeres pontszerzés, a versenyek befejezése. Máskülönben nem nyerhetsz bajnokságot."

"Már érett. Még mindig nagyon fiatal, de sokkal érettebb. Boldog az erőforrás vezethetőségével is. Tavaly a rádióban néha hallhattuk, hogy nem volt túlságosan boldog. Szerintem ő és a csapat is sokkal magabiztosabban vág neki az idei szezonnak."

További híreink:

A Honda javuló megbízhatósága, és a tény, miszerint már két csapatot látnak el erőforrással, azt eredményezte, hogy jelenleg nem utolsók a megtett km-ek tekintetében a riválisokkal szemben. 

A megtett km-ek szempontjából a Renault, sőt a Mercedes elé is beférkőztek, hiszen a németeknél a Racing Point is többször megkotlott az olajszivárgás miatt, míg a Williams csak tegnap délután kezdte meg a teszteket. 

Marko az idei téli teszteket a Red Bull és a Toro Rosso valaha látott legjobbjának nevezte, míg szerinte Verstappen újdonsült hozzáállása komoly előnyt jelent.

"Már most is komoly előrelépést tett meg azzal, hogy lelkes, és a tesztekre koncentrál." - mondta Marko - "A teszteken korábban egy kicsit unatkozott, mert kötelezettségként élte meg. Most már azonban megérti, hogy mindez nagyon-nagyon fontos, főleg a mérnököknek adott visszajelzései, melyek nyomán elindulhatnak az autó fejlesztését illetően."

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc 138 kört tesztelt a Ferrarival csütörtökön: „Könnyű vezetni”
Következő cikk Gasly még nem fogadna a Ferrarira, hiszen náluk is minden rendben a Hondával

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország