A Red Bull megpróbálta az alávágást a Ferrari hibája után, de rosszul sült el

Alexander Albon számára sokba került a taktika, és végül egy 6. hellyel zárta a futamot az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjon. A thai azonban összességében jó teljesítményt nyújtott,, és dicséretet kapott.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90, leads Alexander Albon, Red Bull RB15, and Lando Norris, McLaren MCL34

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Alexander Albon soha nem fogja elfeledni az első F1-es szezonját, melynek ideje alatt két csapatnak is vezethetett, és megkapta azt a lehetőséget a világbajnok Red Bullnál, amit ezelőtt újonc soha. A kihívás adott volt számára, és jövőre még inkább az lesz, mivel növelnie kell a tempót, hogy az élmezőnyben legyen.

Még több F1 hír:

A thai újonc végül a 8. helyen fejezte be a szezont, és ha Lewis Hamilton nem löki ki Brazíliában, akkor a Német Nagydíj óta minden futamon pontszerző lehetett volna. 92 pontot gyűjtött a 95 pontos Pierre Gasly, és a 96 egységet abszolvált Carlos Sainz Jr. mögött, így nagyon szoros volt a befutó közöttük a 6. helyért.

Albon az utolsó futamon a 6. helyen ért célba Sebastian Vettel mögött. A Red Bull megpróbálta kihasználni a Ferrari lassú kiállását, ami végül elrontotta Alexander futamát. Emiatt csalódott volt az „bikák” versenyzője.

„Megpróbáltuk az alávágást, miután láttuk, hogy mi történt Seb kiállásánál. Végül azonban nem jártunk sikerrel. Valószínűleg gyorsabban ment, mint amire számítottunk. Ezzel pedig veszélybe sodortuk a futamunk többi részét, hogy megpróbáljunk Seb elé kerülni.”

Albon a közepes gumikon startolt el, és a keverék még bőven jó állapotban volt ahhoz, hogy folytassák vele a versenyzést. A Ferrari hibája azonban lehetőséget adhatott volna, amivel végül nem tudtak élni. „A gumik nagyon jók voltak a kiállásom előtt, tehát ez olyan volt, mintha azokat elpazaroltuk volna. Szóval ez egy kissé frusztráló, mert összességében szerintem jobb tempónk volt ennél. Szerintem Seb küszködött a középső etapban, majd azt követően a végén rám tudott esni.”

A Red Bull két versenyzője között nagy volt a differencia, mint általában. „Szerintem ezek megint a 90 fokos kanyarokra vezethető vissza, ugyanúgy mint Oroszországban. Kicsit küzdöttem az ilyen kanyarokkal. Szerdán lesz néhány tesztem odakint, amin dolgozhatunk, és megnézhetjük, hogy lehet-e ennél jobbat találni a következő évre.”

 

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azonban megdicsérte Albont. „Alex képes volt Sebastian tempóján menni. Megpróbáltuk kihasználni a gyenge kiállásukat a bokszban, hogy előzhessünk, de ez nem volt elég. Amikor Seb másodszorra is kiállt, úgy döntöttünk, hogy ellenkezőleg cselekszünk, és tudtuk, hogy ez szoros lesz az utolsó körökben. A hatodik hely azonban még mindig egy nagyon pozitív eredmény Alex számára. Ezen a 9 versenyen sokat tanult, és 8 futamon az első hatban végzett. Meg vagyok győződve róla, hogy jövőre sokkal többet fogunk tőle látni.”


Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel nagyon frappáns válasza arra, hogy Hamilton átveheti a helyét
Következő cikk Hamilton februárig „eltűnik”, majd jöhet a nagy 2020-as F1-es szezon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország