A Red Bull feltűnésmentes fejlesztései, amik segítettek feljönni a Mercedes nyakára

A Red Bull pilótája, Alex Albon szerint az a fejlesztési csomag, amelyet a Nürburgringre vitt magával a csapat, sokkal közelebb vitte az RB16-ot a Mercedeshez, mint korábban az idény során.

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Charles Coates / Motorsport Images

Max Verstappen egy ideig még a pole-pozíció tulajdonosa is volt, de a második mért körén már nem tudott akkorát javítani, mint a két Mercedes, de a holland szerint is nagy lépést tettek meg a Mercedes felé.

Miután a szezon első felében a Red Bull látványosan küzdött az instabil hátsó tengellyel, és az egyensúllyal úgy általában, Verstappen szerint a fejlesztések célja az volt, hogy „mindent megnyugtassunk kicsit, és jobb legyen a kapcsolat az első és a hát tengely között.”

A legfontosabb fejlesztést az új hátsó felfüggesztési csatlakozási pontok jelentették, amit szinte egy az egyben a Mercedesről másoltak. A csillagosok (és a Racing Point is) a szezon elején egy olyan megoldást használtak, amelynél a hátsó fékhűtők nyílásait kettéosztották, és a lengőkarok felső csatlakozási pontjainál helyezték el a felső beömlőt, ami a megengedettnél magasabbra nyúlt így.

Mercedes AMG F1 W11 rear brakes duct detail

Mercedes AMG F1 W11 rear brakes duct detail

Fotó készítője: Giorgio Piola

A Red Bull végül az eltörölt Ausztrál Nagydíj előtt óvott is, és miután az FIA illegálisnak minősítette a megoldást, a Mercedesnek meg kellett változtatnia azt, akik úgy döntöttek, egyszerűen eltömítik a szabálytalan beömlőket.

Az FIA tisztázása ugyanakkor jóváhagyta azt, hogy a lengőkarok között szabadon átvezethessenek levegőt, amit a Red Bull most ki is használt, az ott átmenő áramlatokat pedig a keréktartó mögötti szárnyakkal vezetik el.

Red Bull Racing RB16 suspension

Red Bull Racing RB16 suspension

Fotó készítője: Giorgio Piola

A Red Bull ezen felül megváltoztatta a visszapillantó tükröket tartó szárnyakat, amelyek egy szögletesebb formát kaptak, és a Halo is kapott egy-egy szárnyacskát, míg a trükkös első szárnyról itt írtunk korábban.

Az energiaitalosok eredetileg pénteken még összehasonlító teszteket végeztek volna a két csomag között, az eltörölt edzések miatt azonban úgy döntöttek, kockáztatnak, és azokkal együtt fognak versenyezni, Alex Albon nagy örömére.

„Jónak, és gyorsnak érződik, a 3. szabadedzésen egyből nagyon jónak éreztem” – nyilatkozta az 5. helyről rajtoló Albon. „Jó lépést tettünk meg, sokkal közelebb vagyunk a Mercedesekhez.”

Red Bull Racing RB16 rear detail

Red Bull Racing RB16 rear detail

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

Az új alkatrészek azt is jelentették, hogy Albon autóján a teljes utascellát ki kellett cserélni, mivel a thai pilóta elmondása szerint még így is egyszerűbben ment péntek éjjel az átalakítás, mint ha azokat egyesével kellett volna felrakni az autójára.

A Red Bull fejlődését nem hagyta szó nélkül Toto Wolff sem, aki szerint ismét a Red Bull szokásos szezon végi felzárkózását láthatjuk.

„Már láthattuk korábban is ezt a tendenciát a Red Bulltól, hogy a szezon végén zárkóznak fel, ami szerintem jót tesz a bajnokságnak. Mi azt a stratégiát követjük, ami szerintünk helyes, és egyensúlyozunk az idei és a következő szezon között, aminek már látható az eredménye a pályán.”

„Ugyanakkor rendíthetetlennek kell maradni, és elfogadni, hogy a vetélytársak feljönnek az utolsó pár versenyre.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Őrült futamot eredményezhet a szokatlan gumihelyzet
Következő cikk Verstappen csak harmadik a sorban a Mercedesnél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország