A Red Bull elismeri, sokkolta őket Ricciardo döntése

Dr. Helmut Markót is őszintén meglepte az, amikor Daniel Ricciardo közölte velük, mégsem írja alá az új szerződését, és a rivális Renault-hoz szerződik, ahol sokkal több pénzt tehet zsebre.

Daniel Ricciardo, Red Bull Racing signs autographs

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

Megoszlanak a vélemények arról, hogy Daniel Ricciardo miért döntött úgy, hogy az élmezőnyből a középmezőnybe szerződik. Egyrészt ott volt Max Verstappen, aki már igen erős kezdett lenni, másrészt az ausztrál talán nem bízott igazán a Hondában. A harmadik érv pedig az évi 20 millió euró, amit a Renault kínál számára.

Még több F1 hír:

Ricciardo és a Red Bull 2018 nyarán már a bejelentővideót is elkészítették az új szerződés kapcsán, de ennek ellenére a tapasztalt pilóta kihátrált a kontraktusból. Tette ezt úgy, hogy növelték a fizetését, és még azt is megengedték neki, hogy csak 1 évvel hosszabbítson a Mercedes és a Ferrari esetleges érdeklődése miatt.

A Red Bull szomorú volt, mert ezzel az egyik legerősebb páros bomlott fel, és ha Ricciardo marad, akkor valószínűleg megelőzhették volna a Ferrarit a bajnokságban tavaly. Daniel azonban a Renault-hoz ment, ahol csak a középmezőny jutott számára.

Pierre Gasly érkezése nem volt a legjobb ötlet Markótól, mivel a franciának egyáltalán nem feküdt az új autó és a környezet. Nagyon sok pontot bukott el emiatt a csapat, és miközben Verstappen az élmezőnyben hajtott, Gasly sokszor csak a középcsapatokkal harcolt.

Daniel Ricciardo, Red Bull Racing

Daniel Ricciardo, Red Bull Racing

Fotó készítője: Erik Junius

A Magyra Nagydíjat követően már az újonc Alexander Albon volt Gasly helyén. A thai jobb teljesítményt nyújtott, de így is nagyon elmaradt a csapattársától. Ez azonban elegendő volt ahhoz, hogy megtartsa a helyét 2020-ra.

„Mindannyiunkat sokkolt Ricciardo átszerződése a Renault-hoz. A csapatnál továbbra is jó a légkör, de a távozása után már nem olyan vidám. Ő az egyik leggyorsabb versenyző, és tudja, hogy hogyan lehet a lehető legtöbbet kihozni az autóból. Ezen kívül hiányoznak a viccei.” - mondta Marko a német Motorsport Magazinnak adott interjújában.

A másik oldalon pedig ott van Verstappen: „Kiáll a véleménye mellett, és ez dicséretes. Jól illeszkedik a Red Bullhoz. Néha azonban vissza kell fognia magát, és ezzel ő is tisztában van.” - utalt ezzel Marko a Mexikói Nagydíjon történtekre, ahol elvesztette az első helyét az időmérőt követően, elismerve, hogy nem fékezett a sárga zászlónál.

Marko azt mondta, egyszerűen a sajtósa nem tudott a vizsgálatról, így Verstappen nem készült fel a kérdésére, és csak azt mondta, ami az igazság volt. Egyszerűen csak diplomatikusabbnak kellett volna lennie, mivel így megkönnyítette az FIA munkáját. „Nem volt ideje arra, hogy felkészüljön a válaszra a konkrét eseményt illetően. Azt hiszem, ez egy lecke volt Max számára, de még mindig dolgoznia kell a karakterén.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Grosjean túlságosan is szereti az F1-et, itt képzeli el a jövőjét
Következő cikk Ezért nem akar komoly reményeket kelteni a Ferrari 2020-ra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország