Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
372,14 Ft
Euró
395,41 Ft
Font
462,64 Ft
Bitcoin
62,592 $

A PS5 DualSense és az Xbox Series X kontrollerek összehasonlítása

A Sony keddi bemutatója után sokakban felmerülhet a kérdés, hogy vajon miben lehet jobb a DualSense a Microsoft kontrollerénél.

Smart

Kulcsár Péter

Szerkesztő
TÉMÁK

Az új generációs konzolok előreláthatólag idén karácsonykor érkezhetnek. Úgy tűnik, hogy mindkét gyártó odatette magát hardver terén, de nézzük, mit is tudnak a kontrollereik.

Dizájn

A DualSense és a Series X kontrollerek meglepő módon hasonlítanak egymásra. Míg a DualShock 4 teljesen követte az addig bevált formát, az új joystick egy teljesen átalakított külsőt kapott. Soron kívül Pillanatok alatt árasztotta el a víz a dubaji repülőteret egy szokatlanul heves vihar után

Xbox Series X kontroller Fotó Microsoft

Megtartották a szimmetrikus analóg karokat az Xbox aszimmetrikus elrendezésével szemben. Gombok terén nem sok változás történt – az iránygombok és a jól megszokott PlayStation gombok a helyükön maradtak, az érintőpad pedig ugyanúgy megkapja majd a háttérvilágítását.

Újdonság azonban a DualShock 4-hez képest, hogy a Share gomb helyett egy Create gombot kapunk, ami ugyanolyan funkciókkal rendelkezhet majd, mint elődje, azonban a részletekről később kapunk csak információkat.

A Series X kontrollere nem nagyon változott az elődhöz képest, de ez talán nem is baj, ugyanis a jól bevált recepten kár lenne változtatniuk a Microsoftnál. Az Y, B, A, X gombok a tradicionális pozícióban maradtak, a DualSense-szel ellentétben azonban hibrid iránygombokat kapunk, így sokkal finomabban tudjuk az átlós mozgásokat kezelni.

A Series X kontrollerén a Home gomb a joystick tetején, a DualSense-nél pedig alul helyezkedik el. A PS5 gamepadje szűkített a középső részen az Xboxhoz képest, a Series X kontrollerén pedig kicsit nagyobbak a hátsó ravaszok.

Szín

A Series X folytatja az Xbox One-nál megszokott egyszínű sémát, ami a konzol színét követi. Az alapértelmezett szín a fekete; az Y gomb sárga, a B vörös, az A zöld, az X pedig kék festést kapott. Az Xbox Home gombja bekapcsolás után fehéren világít.

A Sony azonban vitt egy kis életet is kinézet terén a kontrollerébe. A DualSense egy igazán tetszetős, két színből álló festést kapott. Az alapértelmezett séma a fehér-fekete kombináció. A nyomógombok a korábbiaktól eltérően nem színesek, hanem ugyanúgy fehérek, az érintőpanel mögött húzódó fénysáv pedig világoskék színben pompázik.

DualSense kontroller Fotó Sony

Nagyság

Nehéz összehasonlítani a két kontrollert anélkül, hogy a kezünkbe vehetnénk. A képek alapján azonban elmondhatjuk, hogy mindkét gamepadet úgy tervezték, hogy sokkal kényelmesebb tartást biztosítsanak elődjeiknél.

A PlayStation blogbejegyzésében Nisinó Hideaki, a Sony menedzsmentért felelős szakembere arról írt, hogy a DualSense sokkal kisebbnek fog érződni, mint amilyennek látszódik. Az Xbox közleményében a főtervező, Ryan Whitaker pedig azt ígérte, hogy a Series X kontrollere még egy nyolcéves kezében is könnyen elférhet majd. Ebből arra következtethetünk, hogy az Xbox One-hoz képest valamivel kisebb lesz.

Extra funkciók

A Series X-en található egy Share gomb, amivel egyszerűen felvehetjük a játékmenetünket és könnyen el tudjuk menteni képernyőképként vagy videóként őket.

A DualSense lecserélte a Share gombot egy Create-re, ami több plusz funkcióval érkezik majd az elődjéhez képest. Található a kontrollerben egy beépített mikrofon is, ezentúl tehát nem kell külön headsetet csatlakoztatnunk ahhoz, hogy tudjunk csevegni játék közben.

Mindkét kontrollerbe adaptív ravaszokat és haptikus visszacsatolást szereltek, így a fejlesztők sokkal precízebben tudják megszabni a játékokban a gombokra adott reakciókat, illetve a vibráció érzékenységét.

Szintén kap mindkét gamepad egy 3,5 mm-es audio jack aljzatot, amelyre bármilyen fülhallgatót vagy headsetet csatlakoztathatunk.

Áramforrás

Az előző generációhoz képest minden változatlan maradt ebből a szempontból is. A DualSense-ben egy belső akkumulátor kap helyet, a Series X pedig támogatja majd a klasszikus AA ceruzaelemeket. A töltést mindkét kontroller esetében USB-C csatlakozó segítségével végezhetjük el konzolról vagy PC-ről.

Visszafelé kompatibilitás

A Sony egyelőre sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta, hogy használhatjuk-e majd a DualSense-t PS4-en is.

A Microsoft ezzel ellentétben bejelentette, hogy az új Series X kontrollerek kompatibilisek lesznek az Xbox One konzollal és a már jól bevált Xbox One és Xbox One Elite kontrollerekkel ugyanúgy játszhatunk majd a next-gen konzolunkon.

Ár

Mint ahogyan a konzoloknál, úgy a kontrollerek esetében sem tudunk egyelőre semmit az árazásokkal kapcsolatosan.

Ha kíváncsiak vagyunk a konzolok specifikációira, akkor ajánljuk a következő cikkünket:

https://liner.hu/konzolok-viadala-xbox-series-x-vs-playstation-5/