A Pirelli növelte a guminyomást, a csapatok most törhetik a fejüket

A Pirelli úgy döntött, hogy szombatra megnöveli a minimum guminyomást a hátsó abroncsoknál Azerbajdzsánban, ezzel pedig egy újabb kihívással kell az F1-es csapatoknak szembenézniük az időmérő előtt.

Used Pirelli tyres

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A gumibeszállítónak mindig megvan a joga arra, hogy a pénteki napot követően változtasson, ebben az esetben pedig meg is tette, hiszen a hátsó gumik kötelező nyomását 19 psi-ról 20-ra emelte fel. Ez nem tűnhet soknak, de az F1-ben minden apró módosítás számít.

Ez pedig újabb problémát okozhat azoknak a csapatoknak, akik már pénteken sem tudták optimálisan használni a Pirelliket, és egyes autókon szemcsésedni kezdtek a hátsók. Charles Leclerc és Valtteri Bottas is kihangsúlyozta az FP2 alatt, hogy gondok vannak ezzel.

Az istállók a mai napra megcsinálták a házi feladatukat, és igyekeztek optimalizálni a beállításokat a pénteki adatok alapján, most azonban ez a változtatás egy váratlan változót jelent mindenkinek, amihez most megint alkalmazkodniuk kell.

A gumik egyébként is komolyabb fejtörést jelentenek idén Bakuban, mivel a Pirelli eggyel lágyabb kiosztást hozott, mint amit 2019-ben használtak. „Az igénybevétel nagyobb volt, mint a szimulációink során látottak, ezért picit változtatni kellett a nyomáson” – mondta az olaszok F1-es főnöke, Mario Isola a Motorsport.com-nak.

Még több F1 hír:

„A rendszerünk nemcsak a sebességet, de a terhelést, a kerékdőlést és a kanyarokat is figyelembe veszi, tehát több dolog játszik szerepet az egyenletben. A telemetriából az látszott, hogy a csapatok jobban igénybe veszik az abroncsokat. Kellenek a valódi adatok, hogy megállapíthassuk a valódi gumikopást.”

A csapatok arra számítanak, hogy nehéz lesz a C5-ös keveréken sokáig elmenni a futamon. Ennek köszönhetően vélhetően többen is megpróbálkozhatnak majd a közepesen bejutni a Q3-ba, hogy aztán azon rajtolhassanak vasárnap.

A Pirelli egykiállásos taktikára számít, mivel nagy hatása lesz a forgalomnak és a pályapozíciónak. „Mindhárom keverék eggyel lágyabb. 2019-ben a C2-est, a C3-ast és a C4-est hoztuk ide, de a C2-est senki sem használta a versenyen. Ezért csak egyszer álltak ki a futamon. Úgy gondolom, hogy a C5-tel azért növeltük a stratégiai lehetőségeket.”

Isola szerint a bakui pálya különleges kihívást jelent, mivel a hosszú egyenesben visszahűlnek a gumik, így könnyebben lehet elfékezni az 1-es kanyart. „Kicsit trükkös aszfaltcsík. A legnehezebb az első és a hátsó tengely kiegyensúlyozása. A legtöbb kanyar 90 fokos. Nagy tapadás kell hátulra, ezért azok sokat is kapnak.”

 

Hiába hozott azonban lágyabb keverékeket a Pirelli, a Mercedesnél például így is gondok voltak a gumimelegítéssel, ami az egykörös tempójukra volt nagy hatással, ahogyan azt a tegnapi eredményeken is láthattuk.

Ez a nyomásnövelés azonban segítheti a melegítést, így a csillagosoknak talán valamivel könnyebb dolguk lesz, és javítani tudnak az időmérőig. A hosszú etapjaik ugyanakkor nem voltak olyan rosszak. Christian Horner is felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenfelük a versenyszimulációk során egészen erős volt.

Egyelőre tehát így próbált reagálni a Pirelli a pénteken tapasztalt problémákra, most azonban a csapatoknak kell reagálni a változtatásra. Ez még akár nagyobb hatással is lehet az erősorrendre, a Mercedesnek például minden bizonnyal segíteni fog, így ők előrébb jöhetnek. Azt azonban nem lehet tudni, hogy kinek jön majd ki legjobban a lépés.

Horner szerint tehát a Mercedes csak egy körön gyengébb

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher autójában valószínűleg motort kell cserélni
Következő cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Azeri Nagydíj - 3. szabadedzés (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország