A Pirelli kezdi már unni a versenyzők kritikáit

A Pirelli F1-es főnöke, Mario Isola megvédte cége 2021-re készített abroncsait, miután számos pilóta is elég komolyan kritizálta őket Bahreinben a pénteki napot követően. Úgy tűnik, hogy további küzdelem várható még a versenyzők és a gumibeszállító között az ügyben.

Mario Isola, Racing Manager, Pirelli Motorsport

Mario Isola, Racing Manager, Pirelli Motorsport

Steven Tee / Motorsport Images

Isola szerint „nincs ok” arra, hogy miért ne folytatnák tovább a tervüket és vezetnék be az új gumikat jövőre, annak ellenére is, hogy Lewis Hamilton és Sebastian Vettel is inkább azt javasolták, hogy meg kellene tartani a jelenlegi konstrukciókat egy harmadik szezonra is.

Mindenki kipróbálhatta az új keveréket, de összességében negatív visszajelzések érkeztek a pilóták részéről, Hamilton pedig kiemelte, hogy egy másodperccel lassabbak ezek a gumik, mint az általában használtak.

Még több F1 hír:

A Motorsport.com ezek után megkérdezte Isolát, hogy megtarthatják-e a jelenlegi gumikat jövőre is. „Megbeszéltük az új keverékek bevezetését a csapatokkal és az FIA-val, elmagyaráztuk az okokat, és meg is kaptuk a zöld jelzést a szövetségtől.”

„Kihasználtuk a lehetőséget és a csapatok rendelkezésére bocsátottuk az új specifikációt, hogy hasznos adatokat tudjanak gyűjteni róluk. Most nincs szó arról, hogy visszatérjünk a jelenlegi abroncsokhoz 2021-ben.”

„Őszintén szólva nem is akarunk visszatérni hozzájuk, mert elvégeztük a munkát, és olyan gumit készítettünk, melynek jobb az integritása és strapabíróbb. Ez volt a cél. Mindig mennek a beszélgetések, de akárhányszor megpróbálunk bevezetni valamit, akkor hogy is mondjam, néhány ember nem boldog.”

Isola úgy érzi, hogy az új specifikáció igenis javulást eredményez a mostani gumikhoz viszonyítva, és azt is elmondta, hogy több részletet szeretne megtudni arról, hogy mivel nem elégedettek a pilóták.

 

Emellett kihangsúlyozta, hogy a versenyzőknél természetes, hogy nem érzik komfortosan magukat az új abroncsokkal, amelyeket a jelenlegi keverékekhez tervezett autókkal próbáltak ki. Ők azonban elmondták a csapatoknak, hogy nagyobb lehet az alulkormányzás, ezért úgy kellene változtatni a beállításokon.

A Pirelli szakembere elmondta még az abroncsok védelmében, hogy nem a teljesítmény javítása volt a céljuk, és a bahreini péntek nem feltétlenül volt reprezentatív, mivel ez inkább csak egyfajta teszt volt a csapatok részéről.

Versenyzői kritikák ide vagy oda, úgy tűnik tehát, hogy a Pirelli megunta már a negatív reakciókat az elvégzett változtatásokra és kiáll az újítások mellett, így még várható némi küzdelem a pilóták és a gumibeszállító között az elkövetkezendő hetekben.

Vettel szépen szeretné befejezni ferraris korszakát


Megdöbbentő jelenetek a go-kart-vb lonatói futamán

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton már csak 2021-re fókuszálna a maradék futamokon
Következő cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Bahreini Nagydíj - 3. szabadedzés (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország