A Mercedes szoros csatára számít, és a fejlesztésekben bízik

A Mercedes ugyan már átállt a 2020-as autó fejlesztésére, ez nem jelenti azt, hogy ne akarná maximalizálni esélyeit a hátralévő öt futamon, Toto Wolff tapasztalata szerint izgalmas Japán Nagydíjra számíthatunk.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

A Mercedes hatalmas fölényben kezdte a 2019-es forma-1-es világbajnokságot, és az év eleji dominancia meg is határozta az idei versenyt. A németek jelentős fölénybe kerültek már a nyári szünet előtt, és bár a Red Bull és a Ferrari csökkenteni tudta hátrányát, a világbajnokság vége előtt öt futammal már csak matematikai esély van a Mercedes és Lewis Hamilton befogására.

A németek Szocsiban kihasználták a lehetőséget, és kettős győzelemmel megerősítették helyüket az élen, majd a csapat azt is elismerte, hogy a nyári szünet óta már inkább a 2020-as autó kifejlesztésére koncentrálnak. Ez persze nem jelenti, hogy a 2019-es szezonnal már végzett a Mercedes, Toto Wolff ugyanakkor elismeri, hogy kihívásokkal teli időszak lesz a Mercedes számára az idényből hátralévő idő.

"Nagyon jó érzés volt három győzelem nélküli futam után a szocsi kettős siker, a lehető legjobban használtuk ki a lehetőséget, és Lewis és Valtteri (Bottas) egyaránt hibátlanul versenyzett. Hazahoztunk 44 pontot, és kidolgoztuk a különbséget. Nagyon motiváltak vagyunk, hogy a hátralévő öt versenyen mindent beleadva nyomjuk a gázt" - mondta a csapatfőnök a Daimler honlapján.

Még több F1 hír:

"A szocsi győzelem azonban nem változtatja meg a tényt, hogy a Ferrari erősebben kezdte a szezon második felét. Néhány kisebb frissítést fogunk hozni Japánba, amely remélhetőleg segít majd minket a helyes irányba továbblépni. Azonban tudjuk, hogy mindent ki kell hozni az autóból és az abroncsokból, ha kihívást szeretnénk jelenti a győzelemre" - tette hozzá Wolff, akinek csapata az elmúlt években dominálta a szuzukai futamokat.

"A következő verseny az izgalmas kanyarokkal és lelkes rajongókkal Szuzuka lesz, ahol a hibrid-érában mindig győztünk, ám az ellenfelek fejlődése alapján arra számítok, hogy kemény kihívást jelent az év hátralévő része. Nagyon szoros csatára készülünk, és már nagyon várjuk. Az év utolsó negyedére kitűzött céljaink világosak, és csak rajtunk múlik, hogy elérjük-e azokat" - jelentette ki Wolff.


Erősen korlátozottá váltak Nico Hülkenberg F1-es lehetőségei, noha az egyik legjobb versenyzőről van szó a középmezőnyből.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko szerint a Honda a télen beéri a Mercedest és a Ferrarit
Következő cikk A Japán Nagydíj hivatalos F1-es időrendje: korán kelünk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország