A Mercedes szerint ezért nem tudott felzárkózni a pontszerző helyek közé Bottas a száraz pályán

A Mercedes Forma-1-es csapata szerint a gumik nem megfelelő kezelésé lehet a ludas abban, hogy Valtteri Bottas messze nem tudott olyan felzárkózást bemutatni a 2021-es Orosz Nagydíjon, mint két héttel korábban Monzában.

Pierre Gasly, AlphaTauri AT02, Valtteri Bottas, Mercedes W12, and Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21

Pierre Gasly, AlphaTauri AT02, Valtteri Bottas, Mercedes W12, and Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21

Mark Sutton / Motorsport Images

Valtteri Bottas autójában – mint később kiderült, nem feltétlenül taktikai, hanem megbízhatósági okok miatt – Monzát követen ismét motort cserélt a Mercedes, a finn versenyző így pedig ismét csak a mezőny végéről vághatott neki a futamnak.

Bár végül a rajthelyéhez képest előkelő 5. helyen végzett a finn, ezt az esőnek és a Mercedes jó taktikai húzásának köszönhette, hiszen amennyiben száraz pályán ért volna véget a verseny, Bottas is a 14. helyen végzett volna.

A Mercedes azonban elmondása szerint tudja, hogy miért nem sikerült Bottasnak megismételnie a monzai felzárkózását:

„Lényegében a hidegebb időben szenvedtünk az első gumikkal, folyamatosan alulkormányzott volt az autója, szemben a pénteki nappal, ahol a hátsó tengellyel gyűlt meg a bajunk” – ismerte el Andrew Shovlin, a Mercedes vezető pályamérnöke.

Még több F1 hír:

„Ehhez hozzájön, hogy nem igazán lehet követni a másik autót az utolsó 4 kanyarban, nem tudsz kellően közel maradni ahhoz, hogy támadást lehessen indítani, de végsősoron minden az autó egyensúlyától függött: a hideg megnehezítette a dolgunkat.”

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is hangsúlyozta, hogy a Mercedes W12 beállításaival voltak problémáik.

„Olyan autót és motort kell adnunk Valtterinek, amivel előzni is tud” – mondta a futamok követően Wolff. „Képes erre, mert Monzában remek teljesítményt nyújtott. Itt, ki tudja miért, ezt láttuk Lewisnál is, az autónk folyamatosan szenvedett az alulkormányzottságával.”

„Egy alulkormányzott autóval nem tudsz kellően közel maradni a másikhoz. Lewis sem tudta megelőzni az előtte lévő versenyzőket (a futam elején), ugyanez történt Valtterivel is. Meg kell értenünk, miért volt gyenge az autónk forgalomban az üres pályás teljesítményéhez képest.”

Mazepin: „Az édesapám megvehetne egy csapatot”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Juan Pablo Montoya: Le a kalappal Lando előtt
Következő cikk Surer: Norris nem Hamilton vagy Leclerc szintjén van

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország