A Mercedes korábbi technikai igazgatója örült Verstappen 2021-es vb-győzelmének

Paddy Lowe elismerte, hogy meglehetősen boldoggá tette a holland tavalyi sikere, annak ellenére, hogy ellentmondásos körülmények között győzte le végül a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont.

Paddy Lowe, Williams Racing

Paddy Lowe, Williams Racing

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A 2021-es abu-dzabi szezonzáró komoly vitákat generált a Forma-1-ben, miután a versenyirányítás úgy döntött, hogy nem fejeződhet be a futam biztonsági autó mögött, ez viszont éppen kapóra jött Max Verstappennek, aki az utolsó körben megelőzte Lewis Hamiltont és behúzta első világbajnoki címét.

Az FIA hosszas vizsgálat után végül elismerte, hogy Michael Masi versenyigazgató rossz döntést hozott, az ausztrál szakembernek pedig távoznia kellett pozíciójából, Hamilton rajongói viszont azóta sem tudták elfogadni Masi kétes ítéletét.

Paddy Lowe, aki mindössze néhány hónappal Hamilton után csatlakozott a Mercedeshez és jelen volt a brit első három világbajnoki címénél, elmondta hogyan látta a helyzetet.

„Igazából elég boldog voltam, hogy Verstappen tavaly megnyerte a bajnokságot. Persze, ellentmondásos siker volt, de a Forma-1 a veszélyek sportja, mindig is az volt. A száguldó cirkusz sokszor igazságtalan, én magam is számtalanszor álltam a jó és a rossz oldalon egyaránt“ - nyilatkozta Lowe a PlanetF1.com-nak.

Még több F1 hír:

„Tulajdonképpen ilyen a sport természete, ez adja az érdekességet és az izgalmat. Ez nem egy olyan sportág, ahol minden a terv szerint halad és mindig a statisztikák, elemzések szerinti legjobb nyer. Ezért nézzük és szeretjük a Forma-1-et. Igazából sajnáltam Masit, szerintem nagyon igazságtalanul bántak vele“ - tette hozzá.

„Nem hozhatott jó vagy rossz döntést. Tette a dolgát, ő volt a versenyigazgató“ - fogalmazott Lowe, aki az idei szezon történéseire is kitért.

„Jó volt látni a Ferrari feltámadását, remek autót fejlesztettek. Nagy kár, hogy ez végül nem mutatkozott meg az eredményekben. Nagyszerű, hogy jó autóval rendelkeznek, de az már nem annyira, hogy nem sikerült megszerezniük azokat a győzelmeket, amelyeket megszerezhettek volna“ - vélekedett a Mercedes korábbi technikai igazgatója.

„Nem lepett meg különösebben, hogy a költségvetési sapka ellenére is ugyanaz a három csapat áll az élen, akik korábban, hiszen kiváló mérnöki tudás birtokában vannak és megvannak a kiváló autók tervezéséhez szükséges eszközeik.“

 

„Azt viszont kissé sajnálom, hogy még mindig ennyire nagy különbségek vannak a csapatok között. Szeretem látni, amikor váratlan dolgok történnek, amikor az emberek küzdenek és végül sikerrel járnak. Bár Max nagyon sok futamot nyert idén, de összességében változatos volt a szezon“ - mondta Lowe.

„Jó volt látni a korábbi mercedeses kollégáim munkáját is, mert bár nyilvánvalóan nem találták el megfelelően a ground effect kialakítást, a szezon végére nagyon tiszteletreméltó teljesítményt nyújtottak. A Mercedes egy olyan csapat, amit soha nem szabad lebecsülni, meglátjuk, jövőre mire lesznek képesek“ - zárta.

Horner: Ricciardo ment és hülyeséget csinált

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Aston Martin elárulta, miért zabálták szándékosan az abroncsokat az idei szezonban
Következő cikk Wolff elmondta, mennyi az esélye Binotto érkezésének

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország