A Mercedes főnöke elárulta, mire számíthatunk Hamiltonéktól a jövőben

Toto Wolff adott interjút a Formula-1 Youtube-csatornájának, ebben a Mercedes főnöke mindkét versenyzőt dicsérte, és kiemelte, hogy az év eleji visszaesés miatt nem estek pánikba, de nem az elmúlt sikerek nyújtották a feltámadás alapját.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG, in the Team Principals Press Conference

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Mercedes idén is robog az újabb bajnoki címek felé, a német forma-1-es csapat évek óta uralja a sportágat, de a 2019-es szezon előtt hosszú ideje nem tapasztalt tanulságot volt kénytelen elfogadni, vagyis, hogy nem az övék a leggyorsabb autó. Toto Wolff szerint azonban nem estek pánikba, ám ennek semmi köze az elmúlt öt év sikereinek. A Mercedest az a felfogása mentette meg, hogy minden hétvégét a nulláról kezdi.

"A téli teszt második hetében tudtuk, hogy több leszorítóerőre lesz szükség, és az utolsó két napon már elértük a Ferrari szintjét" - mondta Wolff, aki szerint nem sokat számított az elmúlt évek sikere abban, hogy a Mercedes megúszta pánik nélkül a gyengébb kezdést. "Nem szabad az elmúlt sikerekre támaszkodni, amikor a tegnap győzelmére gondolsz, nem tudsz holnap győzni. Amikor befejeződik egy nagydíj, másnap mindent kielemzünk, próbálunk tanulni belőle, és a következő hétvégét ismét a nulláról kezdjük. És ezt teszi a Mercedes az elmúlt hat-hét évben."

Aztán ez a feltámadás olyan jól sikerült, hogy az istálló az első nyolc futamon folyamatosan győzni tudott, és a téli szünet előtt a Mercedesnek a konstruktőri, míg Lewis Hamiltonnak az egyéni vb-tabella élén van jelentős előnye. Wolff éppen a télen tapasztaltakból kiindulva nagyon elégedett a szezon első felében elért eredményekkel.

Még több F1 hír:

"A szezon első felében túlszárnyaltuk az elvárásokat, mert a téli teszteken még nagyon gyenge volt a teljesítményünk. És lassan értettük meg az autót, és még nem is a miénk volt a leggyorsabb autó, a Ferrari elképesztő gyors volt Bahreinben, ahogy Bakuban is, és ott volt Montreal, ahol szintén nyerhettek volna" - mondta Wolff a Formula-1 Youtube-csatornáján. "Szóval sokkal rosszabbul is kinézhetne a dolog, mint ahogy kinéz, és ezért nem vesszük le a lábunkat a pedálról. Hisszük, hogy tovább kell nyomni, hogy fejlődjön a teljesítményünk, és megnyerjük a vb-t."

Wolff a két pilótáról is beszélt, mindkettejükkel nagyon elégedett a csapatfőnök. Lewis Hamilton évekkel korábban "csiszolatlan gyémántként" és a Mercedes légkörében valódi bajnokká vált.

"Amikor csatlakozott hozzánk, tele volt magánügyi problémákkal, de a Mercedesnél töltött időszakban ez elmúlt. Olyan volt, mint egy csiszolatlan gyémánt. Sokat fejlődött, és a csapat fontos tagja. Megtette, amit kellett" - mondta Wolff Hamiltonról. "Évről évre jobb, az elmúlt két-három évben már alig követett el hibát."

Valtteri Bottas már tavaly is keményen küzdött, de 2018-ban még messze elmaradt csapattársától. Az idei évet azonban úgy kezdte a finn, mint egy igazi kihívó, igaz, az utóbbi versenyeken már nem jött ki a lépés a számára.

"Nagyon szenvedett az év végén, mert a teljesítménye nagyon nem találkozott az elvárásokkal. Egy negatív spirálban került. Visszatér Finnországba, át kellett gondolnia a dolgokat. Rájött, hogy milyen nagy lehetőség, hogy a Mercedes pilótája lett. És úgy jött vissza, hogy most kiadja magából a maximumot. Csökkentette a különbséget Lewis-szal szemben, és versenytől versenyre bizonyított" - mondta Valtteri Bottasról a csapatfőnök.

És hogy mire számíthatnak a szurkolók a jövőben? "A hatodik bajnoki címért küzdünk zsinórban, ilyen még nem történt sok sorozatban. De nem végeztünk. A legfontosabb, hogy élvezzük a versenyt, és maradjunk alázatosak" - vallja Wolff a folytatást illetően.


A következő videós anyagban a Forma-1 idei mezőnyének eredményeit nézhetjük meg egymás ellen, csapaton belül, látván azt, hogy ki, hogyan áll a másikkal szemben.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újabb standard alkatrészre írt ki tendert az FIA
Következő cikk A Mercedes nem kér Alonsóból

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország