Vettel egyedi sisakfestéssel áll rajthoz a Német Nagydíjon

Szokatlannak semmiképpen sem nevezhető az, hogy bizonyos csapatok környékén ismert emberek tűnnek fel egy-egy versenyhétvégén, ám akkora tisztelet kevesüket övezi, mint Bernd Schneidert.

Helmet of Sebastian Vettel, Ferrari

Helmet of Sebastian Vettel, Ferrari

JMD - Design for Racing

Schneider neve elsősorban a DTM révén vált ismertté, ám kevesen tudják róla, hogy 1988 és 1990 között a Zakspeed és az Arrows színeiben a Forma-1-ben is szerencsét próbált. Sok szerencsével ugyanakkor nem járt, mindössze kilenc futamon állhatott rajhoz, melyeken a pontszerzés sem jött össze számára.

A DTM-ben már más volt a helyzet, 2000 és 2008 között 119 versenyen állt fel a rajtrácsra, pályafutása végén pedig 30 leggyorsabb körre, 19 pole-pozícióra, 66 dobogós helyezésre, 22 győzelemre és 4 világbajnoki címre tekinthetett vissza. Utóbbiból, mármint világbajnoki címből az FIA GT-bajnokságágban és a Nemzetközi Túraautó-bajnokságban is kijutott neki egy-egy, vagyis egy kifejezetten sokoldalú és eredményes versenyzőről van szó.

A fentiek fényében nem csoda, hogy a németek valóságos sztárként tekintenek rá, aki jó hírét keltette az országnak a világban, ezért a Német Nagydíj hétvégéjén a Mercedes is vendégül látja őt, Sebastian Vettel pedig még magasabb szintre emelte az iránta érzett tisztelet kimutatását, hiszen Schneider egykori sisakfestésével áll majd rajthoz a Német Nagydíjon.

A sisakról természetesen képek is készültek, amiket az alábbi galériában közelebbről is szemügyre vehettek.

Helmet of Sebastian Vettel, Ferrari

Helmet of Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: JMD - Design for Racing

Helmet of Sebastian Vettel, Ferrari

Helmet of Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: JMD - Design for Racing

Helmet of Sebastian Vettel, Ferrari

Helmet of Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: JMD - Design for Racing

Helmet of Sebastian Vettel, Ferrari

Helmet of Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: JMD - Design for Racing

4

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: első szabadedzés - Német Nagydíj (LIVE)
Következő cikk Rengeteg kép a Mercedes különleges F1-es festéséről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország