A Mercedes egy másik bolygón versenyez, és ezt tisztelni kell

A McLarennél is maximálisan elismerik azt, hogy a Mercedes egy nagyon más szinten versenyez, mint a legtöbb csapat, és egyszerűen nem lehet velük harcba szállni.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11, Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Mark Sutton / Motorsport Images

Az év korábbi szakaszában sok találgatást lehetett hallani arról, hogy a Forma–1 milyen eszközökkel dobhatná fel az azonos pályán rendezett két egymást követő futamot. Sokan a fordított rajtrácsos sprintfutam ötletét hozták fel a második hétvégére, de ezt végül a Mercedes leszavazta.

Még több F1 hír:

Jelen állás szerint nincsen tervben semmilyen jelentős változtatás, ezért a szurkolók legfeljebb abban reménykedhetnek, hogy az eltérő időjárási körülmények megakadályozzák, hogy egyforma futamképet lássunk ugyanazon a pályán.

Silverstone-ban a második hétre eltérő gumikeverékeket hoz majd a Pirelli, ezzel próbálva kicsit átrendezni az erőviszonyokat. A McLaren csapatfőnökét, Andreas Seidlt meg is kérdezték arról, hogy a gumikon és az időjáráson kívül van-e még más módszer a duplafordulók felpezsdítésére.

„Mindannyian tudatában voltunk a formátum megváltoztatásával kapcsolatos különböző eszmecseréknek, beleértve a fordított rajtrácsos futamot is. Ennek a megbeszélésnek tudjuk az eredményét, és igazából megértem a Mercedes érveit” – kezdte Seidl.

„Ha megnézzük a két ausztriai futamot, az még a szezon kezdete volt, Silverstone-ba pedig mindenki hozott fejlesztéseket, és az autó tanulja. Véleményem szerint eddig jól dolgoztunk, és nem vagyok benne biztos, hogy szükség lenne változtatásokra.”

Lando Norris, McLaren MCL35

Lando Norris, McLaren MCL35

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Seidl elismeri, hogy a Mercedes jelenleg egy másik bolygón rója a köröket, és ez nem feltétlenül a legjobb az izgalmak szempontjából, de a kemény munkájuk elismerésre méltó.

„Őszintén szólva a Mercedes oldaláról is megértem az álláspontot. Hogy őszinte legyek, amikor ránézek az első két futamra, amik Ausztriában voltak, miközben még a szezon elején vagyunk, itt Silverstone-ban is vannak frissítések, és így tovább. Azt hiszem, eddig jó munkát láthattunk, így nem vagyok biztos abban, hogy valóban szükségünk van nagy változtatásokra.”

„Szembe kell néznünk azzal, hogy a Mercedes egyszerűen csak egy másik bolygón versenyez, ami valószínűleg mindezt egy kicsit unalmassá teszi, ugyanakkor az év során keményen dolgoztak azért, hogy odaérjenek, és tisztelnünk kell ezt. Ennyit tudok mondani erről.”

Emellett az imolai rövidített versenyhétvégéről is kérdezték: „Imola mindenki számára új élmény lesz, és még zajlanak a megbeszélések a formátumról. Azt hiszem, hogy valószínűleg több gyakorlási időnk lesz szombat délelőtt, de a szombati időmérő és a vasárnapi futam helyét nem kellene bolygatni” – vélekedett Seidl a rövidített hétvége formátumáról.

Mondandóját végül azzal zárta, hogy Imola minden csapat számára egyforma helyzetet teremt majd, az eltérő program pedig extra kihívással fog szolgálni. A McLaren csapata pedig várja már, hogy miként tud ezzel megbirkózni.

Leclerc ismét más szintet jelentett

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Ismét külön időpontot kap a rasszizmus elleni kiállás
Következő cikk Brundle: ünnepelnünk kéne a fantasztikus Mercedest, de mindenki versenyzést akar látni, nemde?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország