A Mercedes a futamgyőzelmet is eldobta volna, hogy Verstappen előtt végezzenek

A Mercedes stratégiai döntéseiben a 2021-es Orosz Nagydíj végén nagyobb szerepet játszott az, hogy levédekezzék Max Verstappent, mint hogy legyőzzék Lando Norrist, árulta el a csapat vezető pályamérnöke, Andrew Shovlin.

Lewis Hamilton, Mercedes W12, pits for inters

Lewis Hamilton, Mercedes W12, pits for inters

Andy Hone / Motorsport Images

Az Orosz Nagydíj végén kialakult kaotikus helyzetben tudott csak Lando Norris elé kerülni Lewis Hamilton, miután a McLaren pilótája az egyre jobban eső ellenére is a slick gumikon maradt, míg Hamiltont nagy nehezen másodjára rá is tudta venni a Mercedes arra, hogy jöjjön ki kerekeket cserélni.

A Mercedes vezető pályamérnöke, Andrew Shovlin a vasárnapi sajtótájékoztatóján pedig elárulta, hogy ezt nem is az motiválta, hogy elkapják a Hamiltonnal csatázó Lando Norrsit, hanem az, hogy levédekezzék a verseny végén nagy felzárkózásba kezdett Max Verstappent.

„A legfontosabb üzenet, amit próbáltunk eljuttatni hozzá az volt, hogy Max is kiállt, Lewis pedig bizonyára azt akarta, hogy kövessük le őket, akármit is csinálnak” – árulta el a rutinos brit mérnök.

Még több F1 hír:

„Még akkor is, ha ezzel esetleg otthagytuk volna a győzelmet Landónak, de ugyanakkor meg kellett értetnünk vele, hogy a várakozásaink szerint az eső csak erősödni fog” – mondta Hamilton kerékcseréjét megelőző pillanatokról, miután a hétszeres világbajnok Norrishoz hasonlóan maga is kint akart maradni.

„Minden arról szólt, hogy a megfelelő információt juttassuk el a versenyzőhöz, mert nekünk elég egyértelmű terveink voltak. Ők nem élvezik a radarkép jelentette luxust, és biztosra kellett mennünk, hogy megértik, miért döntöttünk úgy, ahogy.”

Shovlin azt is elismerte, hogy az eső nélkül eléggé csalódást keltő hétvégét zárhattak volna a rossz időmérős időzítésük miatt, amely a verseny képét is meghatározta a 47. körig.

„Összességében nem lehetünk elégedettek. A csapat jobb munkát is végezhetett volna az időmérőn, miután az alapvetően határozta meg a verseny képét is. Ha nem esett volna az eső, elég csalódást keltő eredményeket tudhatnánk magunkénak Lewis második helyével, Valtteri nem is szerzett volna pontot.”

„Mindenképpen felülvizsgáljuk majd az időmérőt, miután a célunk az, hogy minden egyes versenyhétvégét optimalizáljunk.”

Hamilton szerint nem pazarolták el az oroszországi sanszukat

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: Ha elölről rajtoltam volna, akkor is ez lett volna a maximum
Következő cikk Seidl: Landót erősebbé teszi a most megélt kudarc

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország