A McLaren vezérigazgatója örül, hogy Norris végre "kiteszi a könyökét"

A McLaren Forma-1-es csapatának vezérigazgatója, Zak Brown nincs meglepve attól, hogy Lando Norris 2022-re a mezőny egyik legjobb pilótája lett.

Lando Norris, McLaren

Lando Norris, McLaren

Zak Mauger / Motorsport Images

Lando Norris 2019 elején, mindössze 19 évesen találta magát a Forma-1 rajtrácsán Carlos Sainz mellett a csapatnál, amely éppen a Hondával kötött katasztrofális és rövid motorszállítói szerződésből próbált felocsúdni.

Norris már első szezonjában nagyon jól teljesített jóval tapasztaltabb csapattársa mellett, akit végül elvitt a Ferrari, a brit pedig hosszú távon kötelezte el magát a McLarennél. Sokan tűnődtek azon, vajon Norris formája Daniel Ricciardo 2021-es érkezésével is fenntartható lesz-e, de a csapaton belüli verseny teljesen egyoldalúvá vált.

Ricciardo távozásával Norris válik a gárda vezéralakjává 2023-tól, a garázs másik felén az újonc Oscar Piastrival. Zak Brown, a McLaren csapatának vezérigazgatója elmondta, nem lepődött meg azon, hogy Norris vált a három topcsapatot leszámítva az egyik legjobb és legnépszerűbb versenyzővé.

„A célunk mindig is az volt, hogy a Forma-1-be juttassuk. Amikor ez megtörténik, az ember talán meglepődik, de engem minden egyes állomás csak megerősítette a hitemet abban, hogy egy nagyszerű pilóta lesz belőle.”

„Mindenben mega volt, és ez a Forma-1-ben is kiütközött. Azt hiszem, nem is a tempójával vagyok a leginkább elégedett, hanem hogy milyen keveset hibázik és ahogy a versenyeit felépíti. A 2019-es Landóval összevetve, a tempója ott is megvolt, de talán nem tette ki eléggé a könyökét. Most igazságosan, de keményen versenyez.”

Brown arra is rámutatott, hogy Norris önerőből kapaszkodott fel, Lewis Hamiltonhoz hasonlóan, míg mások eleve motorsportos családból érkeztek, ami komoly segítséget jelentett pénzügyi és kapcsolati szempontból is:

„Láttunk már olyan versenyzőket, akik végig nagyon jók voltak, aztán amikor elértek a csúcsra, nem lehetett tudni, hogy velük van-e baj, vagy a helyzettel, amibe kerültek. Jan Magnussen mindenben mega volt, de a Forma-1-ben nem jött össze neki. Jos Verstappen mindenben mega volt és neki sem jött össze a Forma-1-ben.”


Mi köze lehet Hülkenberg szerződtetésének Binotto távozásához?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko nem aggódik a Red Bullra kiszabott büntetések miatt
Következő cikk Alonso: hatalmas kihívás visszatérni a Forma-1-be

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország