A McLaren üdvözli a tesztkorlátozást

A McLaren csapatvezetője, Andreas Seidl üdvözli az F1 új pályáira vonatkozó teszttilalmat. Néhány csapat korábban azt tervezte, hogy pályára viszi régebbi konstrukcióit az idén váratlanul szerepet kapó Portimaóban, Imolában, Mugellóban és a Nürburgringen.

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A Forma–1 csapatainak tesztelési lehetőségét immár hosszú évek óta szigorúan korlátozzák, ez azonban nem vonatkozik a legalább két évvel ezelőtti konstrukciókra. Néhány istálló ezért arra készült, hogy 2018-as autóival tesztel a világbajnokság idén debütáló, vagy hosszú idő után visszatérő pályáin.

A felkészülés különösen Imolában lehetett volna hasznos, mivel a szervezők az ottani versenyt egy kétnapos versenyhétvége formájában rendezik meg. A csapatoknak a szombati időmérő edzés előtt mindössze egy szabadedzésen lesz lehetőségük gyakorolni, melyre délelőtt kerül sor, majd jön a vasárnapi verseny.

Az adatgyűjtés minden bizonnyal segítette volna a felkészülést Mugellóra és Portimaóra, mely pályákon még sosem rendeztek Forma–1-es viadalokat. Az FIA úgy érezte, nem lenne sportszerű engedélyezni a teszteket, mivel nem minden csapat tudna élni a lehetőséggel.

Még több F1 hír:

Rosszul járt volna például a Red Bull Racing, mivel a Milton Keynes-i csapat két éve még nem a Honda, hanem a Renault erőforrásaival versenyzett. Más csapatok, mint a Ferrari és az AlphaTauri korábban, még a teszttilalom bejelentése előtt teljesítettek néhány kört az újonnan bejelentett pályák egyikén.

A Ferrari két évvel ezelőtti autóját vitte pályára hazai pályán, Mugellóban. A Red Bull faenzai testvércsapata pedig Imolában tartott filmes napot, ahol a 2020-as és a 2018-as autót is beindították. A Mercedes Silverstone-ban, a Renault pedig a Red Bull Ringen élt a 2018-as autóval való tesztelés lehetőségével.

A McLarent vezető Andreas Seidl örül annak, hogy erre nincs többé lehetőség. Barcelonában így nyilatkozott a teszttilalomról: „Nagyon örülök neki. Nem titok, hogy ez volt a célunk, ugyanis az új pályákon számunkra különösen nagy hátrány, ha a többiek tesztelhetnek a versenyhétvégék előtt.”

Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01

Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01

Fotó készítője: Davide Cavazza

A német szakember úgy látja, hogy a koronavírus-járvány kellős közepén nem helyesek az efféle utazások.

„Ezzel nemcsak a közvélemény, hanem a csapataink felé is rossz üzenetet közvetítenénk. Ezekben az időkben el kell kerülnünk minden felesleges utazást, ezért úgy gondolom, ez rossz ötlet lett volna” – érvelt.

„Örülök, hogy végül sikerült közös megegyezésre jutnunk, mivel ez nem mindig ilyen egyszerű.”

Az újonnan bejelentett versenyekre való készülődés már javában zajlik: a csapatok szimulációkkal készülnek a korábban említett futamokra.

„Mindannyian egy hajóban evezünk. Természetesen különleges kihívást jelent majd olyan pályákon versenyezni, melyeken még sosem vagy nagyon régen jártunk.” – zárta gondolatát Seidl.


Művészi videón a Williams új F1-es festése

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari véleménye a 2021-es változásokról
Következő cikk Wolff az új motormódos szabályok tisztázását kéri

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország