A McLaren reméli, hamarosan végleg lezárhatják az Abu Dhabi körüli botrányt

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl reméli, hogy hamarosan a hátuk mögött tudják majd a 2021-es Forma-1-es szezonzáró körüli botrányt, amiből levonták a megfelelő következtetéseket is.

The Safety Car Lewis Hamilton, Mercedes W12, Lando Norris, McLaren MCL35M, Fernando Alonso, Alpine A521, the rest of the field

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Hamarosan előrelépés történhet a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjjal kapcsolatos vizsgálatban, hiszen február 14-én az F1 Bizottság ülésén mutatja be a csapatoknak az FIA azt, hogy milyen következtetésekre jutottak, és milyen következményei lesznek a versenyirányítás jövőjére nézve a vizsgálatnak.

„Egyértelmű, hogy ami Abu Dhabiban történt, az nagyon ellentmondásos volt, és nem tett jót a sportnak” – szögezte le Seidl a McLaren bemutatóját megelőzően tartott sajtótájékoztatóján. „Mivel még nyitott a vizsgálat, és továbbra is vannak megbeszélések, nem akarok belemenni a részletekbe, és ítélkezni a történtekkel kapcsolatban.”

„Fontos, hogy megvárjuk a hétfői találkozót, és remélhetőleg az FIA alapos vizsgálata után lezárhatjuk ezt a történetet, és a megfelelő lépésekkel biztosíthatjuk, hogy a jövőben jobb munkát végezhessünk.”

„Az FIA mellett a csapatoknak is időt és energiát kellett fektetnie abba, hogy segítse az FIA-t a történtek alapos megértésében, most pedig segítenünk kell abban, hogy a szabályokat kevésbé összetetté tegyük.”

Még több F1 hír:

Seidl nem jelentette ki szó szerint, hogy támogatja Michael Masi maradását, de ő is a versenyigazgató munkájának megkönnyítése mellett érvelt.

„A versenyigazgatónak több segítséget kell kapnia a versenybíróktól, hogy elkerülhetővé váljanak az ilyen hibák és ellentmondásos helyzetek a szabályok értelmezése során. Az F1-ben is emberek dolgoznak, ezt nem szabad elfelejteni, hibázhatnak a csapatok és az FIA is.”

„Szerintem azonban fontos, hogy amennyiben hibáztunk, nyugodtan bevallhassuk azokat, valamint, hogy legyen egy mechanizmus, ami képes korrigálni a hibás döntés következményeit.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris: furcsa az Aston Martin első szárnya
Következő cikk Verstappen pályafutása rövidebb lenne, ha több ilyen szezont kellene átélnie

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország