Újabb tesztnapot nyert a McLaren, rengeteg időt bukott a Ferrari a csattanása miatt

A hatodik tesztnapon is a McLaren rakta össze a legjobb időt, ezúttal Carlos Sainz Jr. vezetésével, miközben a Ferrari nagyon sok időt veszített az incidensével, melynek leginkább Charles Leclerc itta meg a levét.

Sebastian Vettel, Ferrari  crash

Fotót készítette: motosport.com

A versenyzők az eddig megszokottakhoz hasonlóan reggel 9 órakor kapták meg a zöld jelzést, mellyel kezdetét is vehette az első 4 óra, egészen az ebédszünetig (13:00-14:00), melynek ideje alatt a pilóták nem gurulhatnak pályára. Az idő ezúttal is száraz, napos volt. Kora reggel mindössze 5°C volt a levegő hőmérséklete.

A pilóták nem vártak sokat, szinte rögtön megkezdték a munkát. Bottas volt az első, aki kihajtott a bokszból. A C4-es gumikon már az első 5 percben mért kört ment a finn: 1:24.616, 1:22.264…. Nem sokkal ezután Verstappen kapcsolt feljebb a C3-as abroncsokon, amivel átvette a vezetést: 1:22.624, 1:19.983...

Max és Valtteri is 9 kör után hagyták abba az első etapjukat, beleértve az installációs köreiket is.

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S. 19

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S. 19

Fotó készítője: Jerry Andre / Sutton Images

A Renault-nál aerodinamikai munkával kezdték a napot. Ricciardo gépére igen nagy szenzorokat szereltek fel, közvetlen a kerekek mögé, amik az áramlásokról gyűjtöttek adatokat. 

Az első nagyobb menet után pár perc csend következett, de röviddel 9 óra 30 perc előtt Pérez, Kubica és Vettel is visszatért a pályára. A Ferrari egy 1:22:316-os idővel nyitott a C3-as lágy gumikon, amit gyorsabbak követtek: 1:20.321, 1:20.972. A Williams lengyel versenyzője C4-es szuperlágyon mente az első etapját, de ezek inkább voltak installációs körök, mint tempósabb körözgetések: 1:48.

Ezzel szemben Verstappenhez és Vettelhez hasonlóan Räikkönen sokkal gyorsabb köröket abszolvált a C3-as lágy gumin: 1:21. Ezek az idők azonban még mindig nagyon távol voltak attól, amit a top-csapatok diktáltak, különösen a Red Bull, mely fél óra elteltével már 1:18.979-es idővel vezette a listát a Ferrari 1:20.321-es köre előtt.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Fotó készítője: Steven Tee / LAT Images

15 perccel az első óra vége előtt Sainz vetődött be a második helyre a McLarennel. A spanyol versenyző, aki a Renault-tól szerződött át a britekhez, a C3-as gumikkal kezdte meg a köreit: 1:19.825, 1:19.071 - legjobb első és harmadik szektor. A vezetést 9 óra 53 perckor vette át az 1:18.878-as idejével - legjobb első és második szektor. A harmadikban közel 0.1 másodpercet lassult. A legtöbbet a másodikban javította, több mint 0.2 másodpercet. 

Miközben a Mercedes több körön át bokszkiállásokat gyakorolt, Vettel bement Verstappen elé, míg Pérez közvetlen a Red Bull mögé ért fel a Racing Pointtal.

Az első óra eredménye

1 Sainz McLaren C3 (lágy) 1m18.878s
2 Vettel Ferrari C3 (lágy) 1m18.909s
3 Verstappen Red Bull C3 (lágy) 1m18.979s
4 Perez Racing Point C3 (lágy) 1m19.817s
5 Räikkonen Alfa Romeo C3 (lágy) 1m21.423s
6 Kvjat Toro Rosso C4 (szuperlágy) 1m21.990s
7 Bottas Mercedes C4 (szuperlágy) 1m22.624s
8 Ricciardo Renault C2 (közepes) 1m24.122s
9 Kubica Williams C4 (szuperlágy) 1m42.611s

A második óra legelején a mezőny nagyon aktív volt, sorra jöttek a mért körök Grosjean és Räikkönen részéről is. Sainz 10 óra 9 perckor pedig úgy gondolta, megy egy még erősebb időt az élen. Mindhárom szektorban a leggyorsabb volt a C4-es tappancson. Az első szektorban 0.4, a másodikban 0.6, a harmadikban 0.2 másodpercet lépett előre: 1:17.503. Ez minden bizonnyal egy időmérős szimuláció volt a részéről, többek között amiatt is, hogy a köre után a bokszba hajtott. 

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotó készítője: Jerry Andre / Sutton Images

Verstappen és Bottas volt a következő, akik növelték a tétet. A holland ezt a C3-as, a finn pedig a C2-es gumikkal tette meg a második és negyedik helyen: 1:18.395-1:19.205. Kvjat, Bottas és Vettel ugyancsak észrevétette magát. Az orosz és a német lágyon, a finn pedig a közepes gumikon lépett előrébb. Akkor Vettel a második, Bottas a negyedik, Kvjat pedig az ötödik helyen állt: 1:18.311-1:19.205-1:19.351.

10 óra 30 perckor vették először elő a piros zászlót, megint a McLaren miatt, mely kedden Norris alatt kétszer állt meg. Sainz pár méterrel a bokszkijárat után, még az első kanyar előtt parkolt le a víznyomással kapcsolatos problémáinak köszönhetően. A teszt szerencsére még 10 percet sem szünetelt. Carlos még 11 óra előtt újr a pályán lehetett. 

Körszámok 10 óra 40 perckor

Verstappen, 35
Bottas, 29
Vettel, 27
Sainz, 20
Kvyat, 19
Ricciardo, 17
Grosjean, 16
Raikkonen, 15
Kubica, 13
Perez, 12

Sainz az újabb etapját is igazán gyors körökkel nyitotta meg. A talpra állt McLaren egy 1:17.228-as idővel folytatta a C4-es gumikon, így alig maradtak el az akkori legjobb körüktől. Bottas azonban már javított a C2-es keverékkel, mindhárom szektorban: 1:19.080 (4. hely). 

A piros zászló 11 óra 2 perckor került elő újra, ezúttal Verstappen leállása miatt. A holland startgyakorlatot végzett volna a bokszutca kijáratánál, de a Red Bull már nem ment tovább. A leállás nagyon rövid ideig tartott. 

Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Sebastian Vettel, Ferrari SF90
5

A második újraindítás után több versenyző is javított az idején, köztük Vettellel, de röviddel ezután már harmadszorra függesztették fel a tesztet. A Ferrari a 3-as kanyarnál szállt el. A négyszeres világbajnok számára a gumifal jelentette a végállomást. A rekorder hamar kiszállt az SF90-ből, de az autó elszállítására segítségre volt szükség, melynek orra és a bal első felfüggesztése is eltört. A csapat azt mondta, egy mechanikai gond okozta a balesetet. Óvintézkedésből Sebastiant az orvosi központba kísérték, de semmilyen sérülést nem szenvedett, ellenben a munkaeszközével.

A piros zászló ideje alatt a következőképpen nézett ki a sorrend

1 Sainz McLaren C4 (szuperlágy) 1m17.144s
2 Vettel Ferrari C3 (lágy) 1m18.195s
3 Verstappen Red Bull C3 (lágy) 1m18.395s
4 Bottas Mercedes C2 (közepes) 1m19.080s
5 Kvyat Toro Rosso C3 (lágy) 1m19.234s
6 Perez Racing Point C3 (lágy) 1m19.704s
7 Grosjean Haas C2 (közepes) 1m19.717s
8 Raikkonen Alfa Romeo C3 (lágy) 1m19.758s
9 Ricciardo Renault C2 (közepes) 1m24.122s
10 Kubica Williams C4 (szuperlágy) 1m41.622s

A teszt csak 30 perces csúszással folytatódhatott tovább, mivel a szakembereknek rendbe kellett rakniuk az érintett biztonsági védőelemeket. A csapatok többsége szinte azonnal ellepte a pályát a szabad jelzéskor. Ezt kihasználván a versenyzők sorra futották meg a jobbnál jobb időket, amivel a sorrend is változott.   

Még több F1 hír:

A tesztnap első felét Sainz húzta be a McLarennel a C4-es gumikon. Rajta kívül csak Kubica autózta meg a legjobb körét a gyorsabb keverékkel a mezőny végén, közvetlen Grosjean és Ricciardo előtt, akik a keményebb gumikkal teszteltek.

Vettel 1 másodperccel volt lassabb a McLarenhez képest a Ferrarival, de egyrészt lágy gumikkal hajtott, másrészt a balesete miatt sokkal hamarabb befejeződött számára a tesztprogram. Az olaszokat követte 0.2 másodperces lemaradással a Red Bull Verstappen vezetésével, akin kívül még Bottas, valamint Kvjat fért be a legjobb ötbe, szintén a C3-as gumin.

A mezőny második fele a visszafogottabb Alfa Romeóval kezdődött. Räikkönen 43 kört ment, de nem volt messze a Toro Rosso és a Mercedes körétől, akárcsak Pérez a „Jégembertől”. A Racing Point egészen kevéssel maradt el a rivális idejétől.

A nap első felének végeredménye

1 Sainz McLaren C4 (szuperlágy) 1m17.144s 56 kör
2 Vettel Ferrari C3 (lágy) 1m18.195s 40 kör
3 Verstappen Red Bull C3 (lágy) 1m18.395s 69 kör
4 Bottas Mercedes C3 (lágy) 1m18.941s 75 kör
5 Kvyat Toro Rosso C3 (lágy) 1m19.060s 36 kör
6 Raikkonen Alfa Romeo C3 (lágy) 1m19.194s 43 kör
7 Perez Racing Point C3 (lágy) 1m19.202s 29 kör
8 Kubica Williams C4 (szuperlágy) 1m19.367s 42 kör
9 Grosjean Haas C2 (közepes) 1m19.717s 57 kör
10 Ricciardo Renault C1 (kemény) 1m22.597s 72 kör

A délutáni zöld jelzés első percében Räikkönen hajtott ki a pályára az Alfa Romeóval:1:19.690, 1:20.000, 1:20.826, 1:22.460, 1:31.784, 1:21.789. Pár perccel később Kubica, Pérez és Verstappen voltak a következők, akik mozgásba lendültek. 

Még 15 perc sem telt el, amikor Hamilton is megérkezett a pályára a Mercedesszel, váltván a csapattársát a volán mögött a C3-as gumikon: 1:23.142, 1:21.154, 1:29.354, 1:28.748, 1:34.659, 1:20.531.

Grosjean 14 óra 35 perckor javított a Haas volánja mögött: 1:18.847. A negyedik helyre ugrott előre a C3-as abroncsokon. Az első szektorban közel 0.5 másodpercet hozott, a másodikban egészen minimálisat, míg a harmadikban több mint 0.4 másodpercet bukott. Ezt követően Hamilton javított, de a címvédő ugrása nem volt olyan hatalmas: 1:19.071 (7. hely).

Körszámok 15 óra 2 perckor

Verstappen - 106
Bottas - 74
Ricciardo - 72
Kubica - 72
Grosjean - 69
Sainz - 69
Raikkonen - 61
Kvyat - 58
Perez - 42
Vettel - 40
Hamilton - 17

A Renault délutáni programjára meglehetősen sokat kellett várnunk, hiszen a tesztből akkor már majdnem másfél óra telt el. Hülkenberg a C3-as gumikkal kezdte meg a nap második felét: 1:22.277 / 1:22.032.

Még több F1 hír:

Már az utolsó másfél órán belül voltunk, amikor Grosjean faragott a hátrányán a negyedik helyen, immáron C4-es gumikon: 1:18.781. Hülkenberg pedig egy sokkal keményebb a C2-es keveréken tudott gyorsulni, felugrani a nyolcadik pozícióba, megelőzve ezzel Räikkönent, Pérezt és Kubicát is: 1:19.175. Majdnem kerek 1 órával a leintés előtt Hülkenberg ismét feljebb kapcsolt, de már a lágyabb C3-as gumin, és előrébb lépett a hetedik helyre: 1:19.056. 

Kvjat erre egy C4-es körrel válaszolt, amivel a negyedik helyig kapaszkodhatott fel. Mindhárom szektorban megfutotta az egyéni legjobbját. Az első szektorban 0.1 másodpercet, a másik kettőben minimálisat gyorsult: 1:18.682.

45 percet mutatott az óra, amikor történt pár változás a sorrendben. A legnagyobb ugrást Räikkönen mutatta be a C4-es gumikon, amivel már ott is volt Vettel, valamint Sainz mögött a harmadik helyen. Egészen minimális volt a hátránya a Ferrarihoz képest, ami azonban azt a körét lágyon mente. 

Pérez is a C5-ös keverékkel ment egy jobb időt az 5. helyen Verstappen és Räikkönen mögött: 1:18.513. Grosjean hasonlóan tett a C5-tel, és a körével megelőzte Pérezt, valamint Verstappent is: 1:18.330. A mexikói nem hagyta annyiban a dolgot, és a következő erősebb körével másodikként regisztrálta a számítógépes rendszer: 1:17.854. A második és a harmadik szektorban javított sokat a Racing Point.

A McLaren a nap végére is maradt az élen Sainzzal az egyik leglágyabb keveréken, míg a második helyre Pérez vetődött be. Vettel pedig úgy lett harmadik, hogy délelőtt a balesete miatt már nem térhetett vissza, és lágyon teljesítette a legjobb körét. Leclerc sokkal rosszabbul járt, miután a monacóinak röviddel a leintés előtt egyetlen egy installációs kör jutott.

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Fotó készítője: Ferrari

A TOP-5-ben találjuk még az Alfa Romeót és a Haast. Räikkönen szintén a lágyabb keveréket választotta, addig Grosjean a leglágyabbat. A finn „Jégember” a kockás zászló pillanatait követően leállt a 6-os kanyarban.

A mezőny második fele a Red Bullal kezdődik. Verstappen szintén csak a C3-as keveréket használta a gyorsabb körein, akárcsak a mögötte végző másik hondás Kvjat, megelőzve ezzel a két Mercedest is. A finn délelőtt 74, a brit délután 102 körig jutott.

A tesztelők sorrendjét Hülkenberg, Kubica és Ricciardo zárta. A lengyel a C5-ös keveréket használta a leggyorsabb körén, de a csapat sokkal inkább a kilométerekre gyúrt rá. Ez a 130 kör szép teljesítmény volt a lengyeltől és a brit csapattól. A tesztelők közül Ricciardo ment egyedül C2-es gumikon a legjobb körén.

A teszt csütörtökön folytatódik tovább, amiről ugyancsak élő közvetítést fogunk biztosítani, benne az időmérős rendszerrel.

Végeredmény – hatodik tesztnap - Barcelona

1 Sainz McLaren C4 (szuperlágy) 1m17.144s 130 kör
2 Perez Racing Point C5 (leglágyabb) 1m17.842s 88 kör
3 Vettel Ferrari C3 (lágy) 1m18.195s 40 kör
4 Raikkonen Alfa Romeo C4 (szuperlágy) 1m18.209s 113 kör
5 Grosjean Haas C5 (leglágyabb) 1m18.330s 120 kör
6 Verstappen Red Bull C3 (lágy) 1m18.395s 128 kör
7 Kvyat Toro Rosso C3 (lágy) 1m18.682s 101 kör
8 Bottas Mercedes C3 (lágy) 1m18.941s 74 kör
9 Hamilton Mercedes C3 (lágy) 1m18.943s 102 kör
10 Hulkenberg Renault C3 (lágy) 1m19.056s 58 kör
11 Kubica Williams C5 (leglágyabb) 1m19.367s 130 kör
12 Ricciardo Renault C1 (kemény) 1m22.597s 72 kör

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jól áll az Alfa Romeo, jobb időkre is képesek lennének
Következő cikk Williams: Nem a beszállítók vagy a költségvetés miatt késett az autó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország