A McLaren szerint Sainz mindent megtesz majd a Ferrarinál, hogy versenyképes legyen

A csapat közben ismét hangsúlyozta, hogy nem változik a kapcsolatuk Carlos Sainz-cal, független attól, hogy a spanyol hamarosan a Ferrari versenyzője lesz a Forma-1-ben.

Carlos Sainz Jr., McLaren, is interviewed

Zak Mauger / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr. élete lehetősége előtt áll az F1-ben. 2021 és 2022 között a Ferrari versenyzője lehet, ami esélyt ad számára, hogy az élmezőnyben és a bajnoki címért harcolhasson. Valószínűleg azonban nem lesz könnyű dolga.

Még több F1 hír:

Egyrészt Charles Leclerc lesz a csapattársa, akit már most a mezőny egyik legjobbjának tartanak, és köré épül a Ferrari, másrészt Sainz-nak egy olyan autót kell vezetnie a következő két évben, amit messze nem rá terveztek.

Most azonban még mindig a McLaren versenyzője, és ez az a csapat, amiért mindent meg kell tennie. Andreas Seidl, a McLaren főnöke a spanyol AS hasábjain elmondta, hogy a következő hónapokban sem terveznek változtatni a kapcsolatukon a versenyzővel.

„Mindig is egy átlátható kommunikációt folytatottunk Carlosszal. Az erős 2019-es év után nem volt meglepő, hogy más csapatok is érdeklődtek iránta. Hamarosan saját maga mondta el nekünk ezt, és engedélyt adtunk számára ahhoz, hogy tisztázza a lehetőségeit.”

Carlos Sainz Jr., McLaren

Carlos Sainz Jr., McLaren

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

Seidl is azok közé tartozik, aki messze nem írná le a versenyzőjét. Sainz már rendelkezik a kellő tapasztalatokkal ahhoz, hogy még Maranellóban is remek, nagyon értékes munkát tudjon végezni, ami sokat hozhat az olaszok konyhájára.

„Mindazokkal, amiket Carlos tavaly mutatott, és a korábbi tapasztalatokkal együtt, melyeket az elmúlt években szerzett más csapatoknál, azt hiszem, mindene megvan ahhoz, hogy egy nagyszerű versenyző legyen. Mindent megtesz annak érdekében, hogy versenyképes legyen a Ferrariban.”

Sainz egy olyan versenyző, aki aktívan részt vesz az autó fejlesztésében. Vajon a jelenlegi helyzet milyen módon befolyásolja a csapatnál betöltött szerepét? „Carlos profi, és mi is azok vagyunk, szóval semmilyen problémát nem látok.”

„Ugyanúgy végezzük a munkánkat, maximalizálva az eredményeinket csapatként és a pilótáinkkal közösen. Ami pedig az együttműködésünket illeti, semmi változást nem látok. A legjobb, ha nyílt és átlátható a kapcsolat. Carlos ismeri az autó fejlesztésének menetét, és ebben a tekintetben semmin sem tervezünk változtatni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A McLaren nem bánja, hogy egyik fejlesztési zsetonjukat a Mercedes-motorokra kell költeniük
Következő cikk Ricciardo mindenről tájékoztatást kaphatott a McLarennél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország