A McLaren bejelentette versenyzői beosztását az első bahreini tesztnapon

A McLaren-Mercedes ismertette, hogy osztotta fel versenyzői között az első bahreini tesztnapot. Az új autót pénteken elsőként Daniel Ricciardo viheti pályára, délután azonban már Lando Norris is szóhoz juthat.

Daniel Ricciardo, McLaren

Fotót készítette: McLaren F1 Team

A március 12-14. között megrendezésre kerülő bahreini tesztsorozatra a legtöbb csapat még nem ismertette, milyen ütemben küldi pályára versenyzőit. A McLaren most hivatalos honlapján ismertette az első nap beosztását, ami alapján délelőtt Daniel Ricciardo, délután pedig Lando Norris viheti pályára az MCL35M-et.

A Haas már teljes beosztását ismertette, míg a Williams azzal okozott meglepetést, hogy egy teljes napot adott a tesztversenyzőnek, Roy Nissanynak. 

Még több F1 hír:

Az biztos, hogy a McLarennél csak Norris és Ricciardo vezetnek a három tesztnap során, a brit csapat azonban egyelőre adós marad a szombati és a vasárnapi nap beosztásával.

„A teszt nagyon fontos lesz, ugyanis Landónak és Danielnek három napja lesz az autó megismerésére. Danielnek ráadásul itt lesz lehetősége igazán megismerkednie a csapat munkamódszerével” – nyilatkozta a McLaren versenyigazgatója, Andrea Stella.

„A csapat végre képet kaphat az MCL35M megbízhatóságáról és teljesítményéről, bár az erősorrend megállapításához az első versenyig kell várnunk. Mivel csak három tesztnapunk lesz, a hatékonyság kulcsfontosságú.”

„Mivel a szezonnyitó is Bahreinben lesz, nagyon fontos, milyen adatokat tudunk gyűjteni. Az első nap főként ellenőrzési munkálatokat végzünk, a második és a harmadik nap viszont már a teljesítmény lesz középpontban” – zárta Stella.

Perez értékes információkkal segíthet a Red Bullnak

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A stílussal biztosan nem lesz gond a Ferrarinál: megegyeztek az Armanival
Következő cikk Norris: Hamilton visszavonulhat az év végén ...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország