A legújabb F1-es versenyautó, melyről lehullt a lepel: SportPesa Racing Point F1 Team

A Racing Point 2019-es versenygépe is befutott, amit Lance Stroll mellett a nagyon tapasztalt Sergio Pérez fog vezetni. A SportPesa fogadóiroda pedig névadó lett a csapatnál, mint új főtámogató. És ez a színekben is jól látható az RP19-en.

Racing Point livery

Racing Point livery

Racing Point

A csapat az idény első felében még Force India néven szerepelt, majd jött a tulajdonos-és névváltás. Erre mindenképpen szüksége volt az alakulatnak, mert másképpen csődbe mentek volna. És mondhatjuk ezt annak ellenére, hogy 2016-ban és 2017-ben is a konstruktőri negyedik helyen végeztek a három top-istálló mögött.

Még több F1 hír:

Az istállót egy konzorcium részeként a kanadai milliárdos Stroll vette át, aki 2019-re a fiát is átvitte a csapathoz a Williamstől. Ezzel pedig borítékolható volt Esteban Ocon távozása, miután Pérez jelentős szerepet játszott a gárda megmentésében, valamint a nagydíjakon a mexikói szerezte a több pontot.

Emellett a tapasztalatával nagyban tudja segíteni a fejlesztéseket, valamint adott esetben Stroll fejlődését. A kanadai még mindig egy kérdőjel a mezőnyben, így ez lehet az első olyan éve, amikor valós rálátásunk lehet a potenciáljára, hiszen már relatíve sok futam van mögötte, valamint egy igen stabil és gyors csapattárs került mellé.

A Racing Point stílusosan Kanadában tartotta meg az F1-es eseményét, melynek keretén belül bemutatták a módosított festést az új autón, valamint a szintén új csapatfelszerelést. Ezzel egy új korszak vette kezdetét a csapatnál, ami Stroll érkezésével nemcsak egy stabil hátteret kap, hanem nagyobb költségvetést is, valamint már folyamatban vannak a különböző fejlesztések és bővítések a gyár területén.

A Racing Point lehet az egyik legnagyobb esélyese a konstruktőri 4. helynek, ha a Pérez-Stroll páros jól fog működni és rendszeresen pontszerző lesz. A fő kihívók a Renault, a Haas és az Alfa Romeo Racing lehet.

Racing Point

Racing Point

Fotót készítette: Racing Point

Racing Point

Racing Point

Fotót készítette: Racing Point

Racing Point

Racing Point

Fotót készítette: Racing Point

Racing Point

Racing Point

Fotót készítette: Racing Point

Racing Point

Racing Point

Fotót készítette: Racing Point

Racing Point

Racing Point

Fotót készítette: Racing Point

Racing Point

Racing Point

Fotót készítette: Racing Point

Racing Point

Racing Point

Fotót készítette: Racing Point

8

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gutierrez a Mercedes fejlesztői versenyzője lesz
Következő cikk Stúdióképeken Stroll és Pérez új F1-es versenygépe

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország