A korábbi pilóta szerint nem biztos, hogy Schumacher nagyot alakít majd

A vezetékneve szinte egyet jelent a nyomással, emiatt pedig „elképesztően nehéz” lesz Mick Schumachernek nagyot alakítania, vélekedik a korábbi F1-es pilóta, Jan Lammers.

Mick Schumacher, Ferrari

Mick Schumacher, Ferrari

Ferrari

Nehéz lenne még egy olyan újoncot találni, akiről annyit beszéltek volna a debütálása előtt, mint Mick Schumacherről. Néhányan úgy gondolják, a Schumacher név csak egyszerűbbé tette számára, hogy megmássza a ranglétrát, de Lammers szerint éppen a fordítottja igaz.

Emiatt pedig úgy véli, hogy bár a német eléggé tehetséges, mégis gondjai lehetnek a teljesítményével.

Még több F1 hír:

„Mick lassú kezdő, olyasvalaki, aki lassan ér oda. Ettől függetlenül persze megvan a tehetsége, hiszen nem véletlenül nyer valaki Formula 3-at és F2-t” – mondta Lammers a Motorsport.com holland kiadásának.

„A név pedig csak még nehezebbé teszi. Bizonyos szempontból lehetne könnyebb is, de ahhoz, hogy nagyot tudj alakítani, főleg úgy, hogy minden szem rád szegeződik, és folyamatosan az édesapáddal hasonlítanak össze; ez már elképesztően nehéz feladat. Szerintem már az is lenyűgöző, ahogyan eddig boldogult ezzel.”

Mivel részese a Ferrari juniorprogramjának, valamint a csapattal a legnagyobb sikereket elérő pilóta fia, így sokan várják már azt a pillanatot, amikor Mick a vörösöknél vezethet majd a Forma–1-ben.

 

Azt azonban nehéz elképzelni, hogy ez a nap a közeljövőben elérkezzen, hiszen Charles Leclerc és Carlos Sainz személyében két fiatal tehetsége is van már a Scuderiának. Lammers ettől függetlenül mégsem kételkedik abban, hogy Mick egy napon majd ismét visszaviszi a Schumacher nevet Maranellóba.

„Úgy vélem, hogy biztosan meg fogja kapni a lehetőséget. Megvan benne az, ami lehetővé teszi számára, hogy remek eredményeket szállítson, miután bekerül egy top autóba. Ez természetesen gyönyörű dolog lenne a Schumacher név szempontjából. Az első évben viszont kicsit békén kell őt hagyni az értékelésekkel” – figyelmeztet Lammers.

A Haas csapatvezetője, Günther Steiner kifejtette, hogy ők adnak elég időt majd az újoncoknak, hogy belerázódjanak, azt azonban nem fogja jó szemmel nézni, ha a két pilótája a pályán ütközik egymással.

Russell egyszerűen túl magas lenne a Mercedes autójához?


Itt a Toyota hibrid hiperautója: Toyota Gazoo Racing GR010!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Portugál Nagydíj zöld utat kapott
Következő cikk Anthony Hamilton szerint nem a nyolcadik cím motiválja fiát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország