A korábbi pilóta nem érti, mi történik a mai Forma–1-ben

A korábbi F1-es versenyzőből lett DJ, Jaime Alguersuari elmondta, hogy nem neheztel a Red Bullra azért, mert rövidre sikerült a karrierje a királykategóriában, hiszen egyszerűen „így alakult”.

Jaime Alguersuari, Virgin Racing

Jaime Alguersuari, Virgin Racing

FIA Formula E

A spanyol a 2009-es szezon közepén kapott egy lehetőséget a Toro Rossótól, és ugyan nem tudott egyetlen pontot sem szerezni abban az évben, mégis teljes szezonos pilóta lett belőle 2010-re.

Ekkor már sikerült neki öt pontot gyűjtenie, egy évre rá pedig 26-ot, azonban ez sem volt elég arra, hogy esetleg felkerüljön a Red Bullhoz, ráadásul még az STR-s ülését sem tudta megtartani, így kikerült a sorozatból.

Még több F1 hír:

Visszanézve az akkori időkre, a most 30 éves expilóta elmondta, hogy nem haragszik a Red Bullra, hiszen nélkülük el sem juthatott volna a Forma–1-ig. „Mindent nekik köszönhetek. A segítségük nélkül nem kerültem volna be az F1-be” – mondta egy Marcának adott interjúban.

„Ami utána történt, az már megtörtént. El kell fogadnunk és lapozni egyet a könyvben.” Miután kikerült a Red Bull-családból, még szerencsét próbált a Formula E-ben is, de az sem tartott sokáig, így inkább a zene felé fordította figyelmét.

Alguersuari nem bánt meg semmit, és nem is vágyik vissza a rajtrácsra. „Már nem álmodozom ilyenekről. Már nem tartozom az F1-be, messze vagyok ettől. Sokat változott azóta, egyre többet és többet. Nem nekem való már.”

 

„Nem értem a játékszabályokat, mert nem értem, hogy miért kell a jó pilótáknak fizetni a versenyzésért. Minden annyit változott. Most már versenyzők szülei birtokolják a csapatokat. A sport értékei nem olyanok, mint amilyeneket én anno megismertem.”

„Rendben van viszont. Nincs semmilyen dráma. Továbblépsz, hogy boldog lehess. Sok olyan versenyző van, akik más sorozatokban keresik a kenyerüket, de ők is boldogok. Igazából mindenki csak próbálja megtalálni a helyét.”

Bár maga az F1 már nem érdekli annyira a korábbi pilótát, azért örömmel fogja nézni, hogy miként birkózik meg honfitársa, Carlos Sainz a ferraris kihívással. Bár néhányan megkérdőjelezték Sainz döntését, látva a McLaren és a Ferrari közötti különbséget tavaly, Alguersuari szerint ez egy fontos lépés volt a spanyol karrierjében.

„Örülök, hogy Carlosnak több lehetősége is volt, hogy F1-es karriert csináljon, amelyet teljes mértékben meg is érdemel. Ez igazán fontos számára, a családjának, de Spanyolországnak és mindenki másnak is” – vélekedett a DJ.

Miért az F1-et választotta az Alpine? Hát ezért...


A Mercedes 2021-es kihívásai

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így tekergette a kormányt Ocon a Monte Carlo-ralin - VIDEÓ
Következő cikk Schumacher ferraris tesztnapja után: „Az autó nagyban hasonlít a mostaniakra”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország