A Hondának Kvjat dobogója jelentette a habot a tortán

A Honda nagyon beindult, a motorgyártónak sokáig kellett várni a sikerre az Osztrák Nagydíjig, Max Verstappen azonban a Red Bull Ring után Hockenheimben is szállította a győzelmet.

Daniil Kvyat, Toro Rosso, 3rd position, and Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, on the podium with their trophies

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

A Honda F1-es részlegének technikai igazgatója, Toyoharu Tanabe szerint Max Verstappen győzelmét még különlegesebbé tette, hogy a dobogóra állhatott a Toro Rosso képviseletében Daniil Kvjat is, vagyis két Honda-motorral hajtott autó pilótája is a dobogón ünnepelhetett. Emellett pontot szerzett végül Alexander Albon is, egyedül Pierre Gasly maradt hoppon.

"Ez egy fantasztikus nap volt. A Hondának nem csak Max győzelme jelentette sokat, de az is, hogy Daniil Kvjat harmadik lett a Toro Rossóval. Tavaly velük kezdtük a nulláról. Másfél szezont töltöttünk velük, most nagyszerű látni, hogy már dobogósok" - mondta a Honda szakembere, aki Ausztriában lemaradt az ünneplésről, mert nem tudta, mi a menete, lassan azonban hozzászokhatnak a sikerhez.

"Nagyon sokat tanultunk, és még tanulunk is. És ennek a tanulásnak is az eredménye ez a dobogó. A vasárnapi egy nagyon trükkös verseny volt, a csapatok és a pilóták nagyszerű teljesítményt nyújtottak. Senki sem okozott csalódást, mindenki nyugodt maradt, és megcsinálták. Nem sokkal a vége előtt mind a négy Honda-autó az első tízben volt, és egymás ellen is harcoltak. Kemény volt, de jó volt látni" - mondta Tanabe.

Még több F1 hír:

A nyári szünet előtti Magyar Nagydíjon nem feltétlenül a motorerő számít, de a pihenőt követően olyan helyszínek következnek, amelyeknél az egyenesekben elért teljesítmény dönthet, ilyen Monza, Spa és Szingapúr is. A Honda pedig abban bízik, hogy az idénre tervezett következő motorfrissítés újabb lépést jelent majd a Ferrari és a Mercedes felé.

"Azok kemény pályák. A szezon elején a legjobbak és köztünk nagy volt a különbség, de azt érzem, hogy ez a különbség csökkent, de még mindig van. A féltávnál vagyunk, és folytatnunk kell a kemény munkát, hogy fejlődjünk, és a végén elkapjuk őket" - mondta a technikai igazgató.

A Red Bull mindkét pilótája számíthat idén büntetésre a motor cseréje miatt, ám még mindig jobba helyzet, mint a Renault-nál vagy a McLarennél, ahol már most szankció jár az alapelemek cseréjéért. A Honda főnöke nem aggódik. "Egyértelműen úgy érzem, hogy a megbízhatósággal nincs gondunk. Sokat tanultunk a múltból" - mondta a japán márka szakembere.


A japán ex-F1-es, jelenlegi IndyCar pilóta a Goodwood-birtokon rendezett Festival of Speed keretein belül ment egy kört a kocsival, amellyel Senna és Prost 21 éve ádáz küzdelmet folytattak a vb-címért.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ez nehezítette meg Verstappenék spái online versenyét
Következő cikk A McLarennek Hockenheimben is a Renault volt a legnagyobb ellenfele, de nem úgy

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország