A Honda bizakodó az új motor kapcsán, de így is valószínűleg túl sok motort fognak használni

Toyoharu Tanabe, a Honda technikai igazgatója elégedett a japán motorgyártó második specifikációjú erőforrásával, azonban a korai motorcserék miatt jó esély van arra, hogy a Honda partnercsapatai idén is több motort fognak használni a megengedettnél.

Honda Motorhome

Honda Motorhome

Mark Sutton / Motorsport Images

A Honda az Azerbajdzsáni Nagydíjon mutatta be a második specifikációjú motorját, amelyben a japán motorgyártó elsődlegesen a megbízhatóságra helyezte a hangsúlyt. Ilyen tekintetben nem is volt probléma a Honda-motorral a bakui bevezetés óta, a Honda technikai igazgatója, Toyoharu Tanabe pedig azt nyilatkozta a Motorsport.com-nak, hogy szerinte az új specifikációjú motor 7 nagydíjat fog kibírni.

A 7 versenyes cél azért jellemző a motorgyártók körében, mivel akkor ússzák meg büntetés nélkül a szezont, ha a 21 futamot maximum 3 motorral, turbótöltővel és MGU-H-val teljesítik. A Honda a 2015-ös visszatérése óta eddig mindig túllépte a limitet.

Bár a Honda a második specifikációjú motor korai debütálása miatt így is kitette a rajtbüntetés veszélyének a két ügyfélcsapatát, a Red Bullt és a Toro Rossót, Tanabe szerint a Honda fontos lépést tett a megbízhatóság területén.

További híreink:

„Azt gondolom, az új motor ki tud bírni 7 versenyt. Remélem, így lesz, aztán majd meglátjuk. Mindig belejátszik az, hogy hogyan használod a motort. Ha óvatosan bánsz vele, könnyen elérhetsz vele nagy kilométerszámot. Ha viszont nagyon nyomod, akkor kevesebb ideig fog tartani az erőforrás, éppen ezért az egyensúlyra törekszünk. Próbálunk 5000-6000 kilométer között teljesíteni az új motorral, de ez nem egyszerű feladat.” – magyarázta a technikai igazgató.

Összehasonlításképpen, a Mercedes párosa, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas körülbelül 4500 km-t tett meg az eddigi 6 hétvégén egy-egy motorral, és a német motorgyártó az egyetlen, amely idén még nem állt elő frissítéssel.

A Mercedes a Ferrarival együtt általában a Kanadai Nagydíjra időzíti az első motorfrissítést, majd a nyári szünet körül szokott érkezni a második frissítés. Tanabe elmondta, ők is szeretnék a Ferrari és Mercedes által kitaposott ösvényt követni, illetve azt is hozzátette, várhatóan még a nyári szünet előtt sor fog kerülni a második motorcserére.

Még több F1 hír:

Ez azt jelenti, hogy vagy kapnak majd a hondások egy-egy friss második specifikációjú erőforrást, vagy ekkora terveznek újabb frissítést. Tanabe reméli, hogy a motorcsere egy frissítéssel együtt fog érkezni, de ez attól is függ, hogy a cserére mikor kerül sor.

„Ha baleset történik, vagy meghibásodik a motor, akkor természetesen rögtön ki kell cserélni az erőforrást. Erre mindig fel vagyunk készülve, ahogyan a második specifikációval is, amelyet a tervezettnél korábban vetettünk be.”

„Viszont Kínában az egyik Toro Rosso balesetet szenvedett, ekkor pedig még nem volt második specifikációjú motorunk, ezért egy újabb első specifikációjút kellett bevetnünk. Ha van egy második specifikációjú motorunk a „zsebünkben”, és ki kell cserélnünk egy probléma miatt, akkor így is fogunk tenni.” – zárta a technikai igazgató.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton bosszút állt a Mercedes taktikai hibájáért
Következő cikk Leclerc és Vettel együtt focizott C. Ronaldóval, Tottival és Nedveddel: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország