Haas: elég jól szólnak most az F1-motorok, de lehetnének olcsóbbak

Günther Steiner elmondta, továbbra sem rendelkeznek konkrétumokkal a 2021-es szabályokat illetően, így lehetetlen megmondani, mikor kezdik el fejleszteni a következő generációs autót. A motorokkal kapcsolatban megjegyezte, nem a hang jelenti a legnagyobb problémát manapság.

Marcus Ericsson, Sauber C37 and Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-18

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Egy éve bejelentették, hogy többek között megemelik a fordulatszámot és elhagyják a drága MGU-H-t a motorokból, de a helyzet úgy fest, nem szállnak be új gyártók, a jelenlegiek pedig nem akarnak belemenni költséges átalakításba, tehát minden marad úgy, ahogy most van – legalábbis nem lesz érdemi átalakítás.

„Még nem döntöttek teljes mértékben a 2021-es motorszabályokról”- mondta Steiner. „Még mindig zajlanak a megbeszélések. Alapvetően a motorok ugyanolyanok fognak maradni, mint amilyenek most, vagy nagyon közel lesznek hozzá. A gyártók azon dolgoznak, hogy faragjanak a költségeken. De a döntés még nem született meg.”

A hibridek érkezésével sokkal visszafogottabb lett a hangzás, és ez az egyik olyan pont, amit kezelésbe akarnak venni pár év múlva. „Úgy vélem, jó zajszintet értünk el. Jó lenne, ha valamivel hangosabbak lennének, de szerintem jól állunk”- jegyezte meg az osztrák csapatfőnök.

A költségeket illetően lehetne visszább venni, elsősorban az erőforrások révén. „Ez egy nagyon fontos tényező mindebben, mert 2021-re próbálunk bevezetni egy költségvetési sapkát. A motor minden csapat számára nagy tényező a költségekben. Minél alacsonyabb, annál jobb, ugyanis így több fejlesztést hajthatunk végre valahol máshol.”

Minél tovább húzódik a szabályok pontos körvonalazása, annál kevesebb idő marad a kocsik fejlesztésére – Steiner elmondta, ez az, amire ők nem tudnak hatással lenni.

„Amint megkapjuk a szabályokat – és nincs pontos dátum arra vonatkozóan, mikor kapjuk meg őket -, dönteni fogunk arról, hogy mikor kezdünk el a 2021-es kocsira koncentrálni”- mondta Steiner. „Nyilvánvaló, kezelnünk kell az autókat, amikkel versenyzünk, és ha a szabályok 2019-ben jönnek ki, attól még ki kell fejleszteni az autót 2020-ra. Amíg nincsenek meg a végső szabályok – a technikai és sportszabályok -, addig nem tudunk dönteni arról, hogy mikor kezdjük meg a 2021-es kocsi fejlesztését.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jön a Brazil Nagydíj a Forma-1-ben: időrend
Következő cikk Sauber: megvan az oka, hogy Räikkönen ilyen sokszor volt már nálunk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország