A Haas fájó szívvel küldené el Grosjeant

Ugyanakkor lehetséges, hogy nem lesz más választása az amerikai csapatnak, ha szintet szeretnének lépni.

Romain Grosjean, Haas F1 Team, on the grid

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

A Haas F1 Team gyakorlatilag a bemutatkozásával azonnal a pontszerzők között találta magát. A Forma-1 történelmében nem sok példa van erre, pláne úgy, hogy az amerikai gárda költségvetése távolról sem nagy.

Nyilvánvalóan a Ferrari technikai támogatása nélkül ez nem jöhetett volna létre, de a Haas mindent a szabályok keretein belül csinál.

Idén a csapat már a negyedik helyért harcolhat a konstruktőri bajnokságban.

„A negyedik helyért való csata reális számunkra. A TOP-3-ba bejutni a jelenlegi szabályrendszerrel egyszerűen lehetetlen. Azt mondhatjuk, hogy nagyon elégedettek vagyunk a teljesítményünkkel. Úgy vélem, mi vagyunk a negyedik erő a mezőnyben, de nem értük el azokat a pontokat, melyek ezt igazolják. A szezon második felében ennek azonban meg kell történnie.”

Még több F1 hír:

„Mindent megteszünk azért, hogy ez sikerüljön, így ez egy nagy küzdelmet ígér. A harmadik évedben a Renault-val harcolsz ezért, ami elég jó, nem?” – tette fel a költői kérdést Gunther Steiner csapatfőnök a francia Auto Hebdo hasábjain.

Gene Haas sokat tett azért, hogy a Haas F1 Team ilyen jól működjön.

„Abszolút és köszönetet kell mondanunk Gene Haasnak, hogy létrehozta ezt a munkakörnyezetet. Tudjuk, hogy mit kell tennünk. Gene egy olyan helyet szeretne biztosítani az embereknek, akik gondolkoznak és cselekszenek, és semmi hülyeséget nem csinálnak. Mindannyian követünk el hibákat, de senki sem feszült. Tanulunk és javulunk.”

A pletykák szerint Grosjean a hektikus teljesítménye miatt az év végén távozhat. A Haas számára azonban nehéz lenne elküldeni őt.

„A jövőről jelenleg nem akarok beszélni, mert a nyári szünet után fogjuk tanulmányozni ezt a kérdést. Nem hoztunk döntést a versenyzőinket illetően. Nagyon tisztelem Roamint, mint embert. Ki kockáztatta volna meg azt, hogy három évvel ezelőtt hozzánk csatlakozik? Hitt bennünk és a projektünkben.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Villeneuve: „Én megmondtam, senki sem hitt nekem…”
Következő cikk Russell F1-es ülést akar, teljesítményével helyezne nyomást riválisaira

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország