A Forma-1 hivatalos 2020-as versenynaptára

Az FIA megerősítette a 2020-as F1-es versenynaptárat, ami természetesen a Magyar Nagydíjat is tartalmazza, mely augusztus 2-án kerül megrendezésre Mogyoródon. Emellett számos módosítás várható, már jövőre is.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90, leads Charles Leclerc, Ferrari SF90, Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34, Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, and the rest of the field at the start

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az FIA ma Kölnben ült össze a Motor Sport Világtanács ülésén, ahol jóváhagyták a 2020-as versenynaptár tervezetét, mely összesen 22 futamból fog állni. Soha ezelőtt nem volt példa arra, hogy a Forma-1-ben 22 versenyt rendezzenek meg egy szezonban. A naptárban két új név is szerepel a korábbi évekhez képest.

Még több F1 hír:

Vietnam teljesen új futamként kap lehetőséget, addig Hollandia hosszú évek után térhet vissza. A helyszín Hanoi és Zandvoort lesz, de mindkét esetben szükséges az FIA általi jóváhagyás a pálya homologizációja kapcsán, ami ebben az esetben valószínűleg csak formalitás lesz a szövetség részéről. Vietnam új pályát épít, míg Zandvoort-ban összességében minden adott, bár a hollandoknál is szükség volt pár módosításra az F1 érkezése miatt.

A közlemény hozzáteszi, a tanács elé terjesztették a 2021-es sport-és technikai, és a pénzügyi szabályok tervezetének részletes frissítését. A szabályokat még ebben a hónapban teszik közzé. Ezzel együtt a 2020-as sportszabályok kapcsán is számos változtatásokat vitattak meg, amiiket e-szavazás útján juttatnak el javaslatként a tanácshoz. Ezekről a változtatásokról azonban egyelőre nem kaphattunk részletes tájékoztatást, de nyilván a fordított rajtrács ötlete is közöttük van, ami eddig nem kapott sok támogatást. 

Hivatalos még, hogy a szezon előtti teszt 6 napból (2x3) fog állni, és mindkét alkalommal Barcelona ad otthont a kollektív körözgetésnek. Az első teszt február 19. és 21. között lesz, addig a második február 26. és 28. között.

A 2020-as F1-es versenynaptár

Március 15.: Melbourne
Március 22.: Bahrein
Április 05. : Vietnam
Április 19.: Shanghaj
Május 3.: Zandvoort
Május 10.: Catalunya
Május 24.: Monte Carlo
Június 7.: Baku
Június 14.: Montreal
Június 28.: Le Castellet
Július 5.: Red Bull Ring
Július 19.: Silverstone
Augusztus 2.: Hungaroring
Augusztus 30: Spa-Francorchamps
Szeptember 6.: Monza
Szeptember 20.: Szingapúr
Szeptember 27.: Szocsi
Október 11.: Suzuka
Október 25.: Austin
November 1.: Mexikóváros
November 15.: São Paulo
November 29.: Abu Dhabi

 

Álvaro Bautista számára különösen fájdalmas lehetett a franciaországi bukás, noha az első 10 futamot a spanyol nyerte a szezonban. Ez a szerencsétlen eset a címébe került, ami így Jonathan Reához vándorolt, aki ötszörös bajnok lett.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Micsoda pillanat: Kimi és Robin Räikkönen együtt a pályán
Következő cikk Ma 49 éve nyert először Fittipaldi a Forma-1-ben: micsoda időszak?!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország