A Ferrarinak fel kellett volna adnia a pole-t? Brawn szerint ez nem ilyen egyszerű...

Nagyszerű pillanata volt a monacói dobogós ceremóniának, amikor Charles Leclerc feltűnt a Carlos Sainz ünneplésére felvonult csapattagok között. Ross Brawn szerint a Ferrari pilótái megértették, hogy még nem jött el az ideje az egymás elleni harcoknak.

Pole man Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Jean Petin / Motorsport Images

A hétvége során a Ferrarinak lehetősége nyílt futamgyőzelmet szerezni Monacóban, azonban hiába végzett az 1. helyen Charles Leclerc az időmérő edzésen, az autója röviddel a rajt előtt megadta magát. A csapat ennek ellenére elégedett lehet, ugyanis a másik autóval Sainz a 2. pozícióban végzett.

Ross Brawn ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy utólag könnyű okosnak lenni, hiszen néhányan azt mondták Charles Leclerc kapitulálása után, hogy a Ferrarinak inkább ki kellett volna cserélnie a váltót a kockáztatás helyett.

„A Ferrarinak egy szörnyen kemény döntést kellett hoznia, miután Charles ütközött a kvalifikáción” – jelentette ki Brawn. „Amikor a zsebedben van a pole, akkor nagyon nehéz azt feladni.”

Még több F1 hír:

„Különösen egy olyan helyen, mint Monaco, ahol köztudottan nehéz előzni. A csapat úgy érezte, hogy alapos munkát végzett a különböző alkatrészek leellenőrzésével. Utólag könnyű azt mondani, hogy inkább elfogadták volna a büntetést. Ez nem volt ilyen nyilvánvaló döntés.”

„Ami megragadott engem, az az volt, ahogy Charles és Carlos együtt dolgozik a csapat növekedése érdekében. Megértették, hogy nekik kell nyomni a csapatot, hogy futamgyőzelmeket szerezzenek, mielőtt harcokba bonyolódnának egymás ellen.”

„A csapat energiáinak leszívása a belső kihívásokkal az utolsó dolog, amire szükségük van most. Tiszteletteljes magatartást kell tanúsítaniuk egymás iránt, ez pedig eddig is meghozta a gyümölcsét” – zárta le a gondolatait Brawn.

Az olaszok szerint Sainz akár Leclerc-re is veszélyes lehet házon belül

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezért volt Hamilton annyira ideges a Mercedes rossz taktikája miatt
Következő cikk Binotto díjazta, hogy Leclerc megjelent a monacói ünneplésen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország