A Ferrari szerint szigorítani kell a költségsapkát, hogy az F1 fennmaradjon

A Scuderia Ferrari szerint a Forma-1-nek idővel szigorítania kell a költségsapkán, hogy biztosítsa a bajnokság gazdasági fenntarthatóságát, különben „lassan el fog pusztulni”.

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

Egy 175 millió $-os korlátozás ugyan bevezetésre kerül 2021-től, de ez nem érinti a motorfejlesztés költségeit, a pilóták fizetését, miközben különböző, a korlátozás alóli kivételeket, mint például a csapat három legjobban fizetett alkalmazottja, szintén megenged.

Még több F1 hír:

Ha önmagában az új költségvetési regulák és a megújuló technikai szabályzat nem lenne elég, az F1 tulajdonosainak új kereskedelmi megállapodásokat is kötnie kell a csapatokkal, a jelenleg érvényben lévők ugyanis lejárnak jövőre.

Az F1 azt szorgalmazza, hogy térjenek vissza a korábban használt, egységes Concorde Egyezményhez ahelyett, hogy továbbra is egyéni szerződéseket kössenek a csapatokkal, amelyek feldúlták a sport pénzügyi talaját, a Ferrari pedig úgy hiszi, a folyamatos tárgyalások egy olyan rendszer formáltak, ami a javak sokkal egyenlőbb felosztását teszi lehetővé a 10 csapat között.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, leads Charles Leclerc, Ferrari SF90, Sebastian Vettel, Ferrari SF90, Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, and the rest of the field on the opening lap

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, leads Charles Leclerc, Ferrari SF90, Sebastian Vettel, Ferrari SF90, Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, and the rest of the field on the opening lap

Fotó készítője: Sam Bloxham / Motorsport Images

A vállalat CEO-ja, Louis Camilleri még karácsony előtt nyilatkozta a médiának – beleértve az Autosport/motorsport.com-ot -, hogy a Ferrari „hitelessége” abban áll, hogy biztosítja az „innováció” képességének fennmaradását, miközben nem feledkezik meg arról, hogy a költségeket csökkenteni kell.

Hozzátette, hogy tulajdonképpen a jelenleginél még jelentősebb pénzügyi változtatásokra van szükség. „Azt hiszem, egészen jó kompromisszumot értünk el a költségsapkával, ami ma még csak a kasztnira vonatkozik” – mondta. „Mellette álltunk, mert úgy hisszük, ez jó a Forma-1 gazdasági fenntarthatósága szempontjából.” Idővel viszont a korlátozást ki kell bővíteni az autó többi részére, az erőforrásokra és a pilótákra is minden egyéb mellett.

Charles Leclerc, Ferrari and 
Max Verstappen, Red Bull Racing

Charles Leclerc, Ferrari and Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotó készítője: Erwin Jaeggi

„Mert, ha a sport gazdaságilag nem életképes, akkor lassan el fog pusztulni. Így hát igyekeztünk úgy felfogni, hogy a mi felelősségünk, hogy biztosítsuk ezt az életképességet. Azt kell mondjam, ennek érdekében mi és mások is, de főként mi hoztunk bizonyos áldozatokat, így a kisebb csapatok több pénzhez juthatnak. Sok szempontból még nem értünk el mindent, ami szükséges.”

„De azt hiszem, ha a jelenleg lefektetett alapelveket vesszük alapul, akkor lényegében rendben vagyunk. Amikor van 10 csapat, akik különböző szemszögből nézik a dolgokat, akkor sosem marad abba az egyezkedés.”

Az új megállapodás részeként a Ferrari örökségi bónuszát is megnyirbálják, eddig ugyanis az egyedi megállapodásnak köszönhetően úgy lehetett a legjobban fizetett csapat, hogy 2008 óta nem nyert bajnokságot. Camilleri ismételten hozzátette, a Ferrari nem csak azért vállalt központi szerepet a 2021-es szabályok tárgyalása során, hogy saját érdekei érvényesítése, hanem a sport javát szolgáló célok érdekében is.

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

„Ez az év kritikus volt a mind Concorde Egyezmény véglegesítése, mind a költségvetési és technikai szabályok szempontjából is” – mondta Camilleri. „Aztán ott van még a vezérszerep kérdése is. Azt gondolom, ebben a tekintetben is nagyot léptünk előre. Mi, a Ferrari felvállaltuk a vezető szerepet a múltunk miatt, és amiatt, mennyire fontos a Forma-1 a Ferrari számára.”

Arról is beszélt továbbá, hogy milyen elégedett a megtett előrelépésekkel, és úgy hiszi, mind a 10 csapat csatlakozni fog az egyezményhez. „Eléggé biztos vagyok benne, hogy egy olyan egyezményt hozunk majd tető alá, amely képes szolgálni mindenki legfőbb céljait. Akár a múltban, akár más dolgokkal, másféle üzlettel kapcsolatban mindig azt tapasztaltam, hogy amikor versenytársaid is akadnak, akkor már mindig nagyon nehéz mindenki szándékának megfelelni.”

„De végül mind meglátják majd a hasznot minden területen. Mattia (Binotto, csapatvezető) különösképp fontos, vezető szerepet vállalt az FIA és a többi csapat között. Így azt gondolom, kiváltképp elégedettek lehetünk a fejleményekkel, amelyeket elértünk ezen a fronton.”


Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Forma-1 tovább terjeszkedne: Panama lehet az új állomás?
Következő cikk A Toro Rosso példás munkát végzett 2019-ben: pénzügyi mérleg

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország