A Ferrari személyzete engedélyt kapott a távozásra Olaszországban

A Scuderia Ferrari hivatalos engedélyt kapott arra, hogy távozzon Olaszországból, és felszálljon az Ausztráliába tartó repülőjáratra. A logisztikát illetően azonban még egyeztetniük kell.

Aerial view of the Federation Square event in downtown Melbourne

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Az elmúlt órákban igencsak felgyorsultak az események a koronavírus miatt. Az olasz kormány egy 16 millió főt érintő karantént hozott létre, amire nem volt még példa Olaszországban. Most azonban ennek is eljött az ideje, mert egyre több a fertőzött az országban, és a halálos áldozatok száma is növekedett.

Még több F1 hír:

Bahrein időközben bejelentette, hogy ugyan megtartja a nagydíját március végén a Forma-1-ben, üresek maradnak a lelátók, nem engednek be nézőket a pálya területére. Ez a Forma-1 történetében az első ilyen hétvége lehet.

Ausztráliában a fokozott ellenőrzések ellenére nincs szó hasonlóról, de a helyzet ott is változhat, ha lesznek új fertőzöttek. Összesen körülbelül 300 ezer ember fog megérkezni a helyszínre a nagydíj ideje alatt, ami adott esetben potenciális veszélyforrást is jelenthet.

A Ferrari szóvivője megerősítette, hogy noha Maranello a karanténzónán belül van, engedélyt kaptak a távozásra. A csapat egyes tagjai ma indulnak útra, míg Mattia Binotto, és a menedzsment többi vezető tagja holnap ülnek repülőre.

A csapat azonban a logisztika területén kapcsolatba lép a hatóságokkal a változtatások miatt. Ugyanakkor a helyzet ellenére eddig minden simán zajlik. Azok az emberek, akik a Ferrari garázsának építéséért felelnek, már az olasz kormány drasztikus döntése előtt útra keltek, és Melbourne-ben vannak.

Érkezésükkor ellenőrizték a testhőmérsékletüket, és mivel mindent rendben találtak, beengedték őket Melbourne-be, a nagydíj helyszínére. Ezek az ellenőrzések azonban enyhébben voltak annál, mint amit korábban bejelentettek.


Egy hivatalos videó arról, hogy hogyan állt össze a Ferrari nagyon különleges 2020-as F1-es bemutatója, amit ezúttal nem Maranellóban rendeztek meg.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vietnam értesítette az érintett országokat az új koronavírusos betegéről
Következő cikk „Idén Verstappen, Leclerc és Hamilton VB-csatáját fogjuk látni”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország