A Ferrari elismeri, még hiányzik egy kis tempó vasárnap

Mattia Binotto csapatfőnöke szerint továbbra sem olyan gyorsak a futamokon, mint kellene, de szerinte nincs szó nagy különbségről. Az év elejéhez képest ezen a területen is sokat fejlődtek.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90 pit stop

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Ferrari összességében egy igen versenyképes csomaggal rendelkezett az idei szezonban, de az év első felében rengeteget küszködtek a gumikezeléssel, ami pedig megakadályozta őket abban, hogy igazán jó teljesítményt nyújtsanak. A Mercedes köszönte a lehetőséget, és gyakorlatilag ez volt a kulcs abban, hogy megnyerjék a bajnokságot, mint 2014 óta minden alkalommal.

Még több F1 hír:

Az olaszok az Amerikai Nagydíj után a pályán válaszoltak a feltételezésekre, mivel Amerikában a versenyen nagyon lassú volt az SF90, pont akkor, amikor az FIA kiadta az új technikai direktíváit a motorok használatát illetően. A csapat tagadta, hogy bármin is változtatott volna, és Brazíliában jól látható volt, hogy a Ferrari újra gyors tempót ment.

Mattia Binotto csapatfőnök Interlagosban is ugyanazt mondta, miszerint csak a beállításokkal játszottak, hogy nagyobb legyen a kanyarsebességük. Ez pedig az egyenes részek kárára ment, de még ehhez képes is lassabbak voltak. Sokat nyomozott azóta a csapat az ügyben, hogy pontosan mi történhetett Austinban, ám úgy tűnik, erre nem lesz meg a válasz.

„Brazíliában hasonló volt a helyzet, mint Mexikóban, és a korábbi futamokon. Még mindig hiányzik egy kis sebesség a versenyen, de nem sok. Ez azonban szükséges ahhoz, hogy az élen maradjunk.” - tette egyértelművé a helyzetet Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke.

„Charles a 14. helyről rajtolt, és dobogóra állhatott volna, szóval azt hiszem, maga a verseny rendben volt. Austin pedig minden bizonnyal egy rossz futam volt számunkra. Ami akkor történt, még nem túl világos számunkra, de az autó egyensúlya nem volt megfelelő, és a versenyzőknek nehézséget okoztak a gumik ideális hőfokon tartása. Szóval ez a beállításokra és a gumikra vonatkozik. Ez olyasvalami, amit a csapaton belül tartunk, mint egy specifikációt az autó helyzetét tekintve.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes szándékosan vett vissza Brazíliában?
Következő cikk Az FIA lefoglalta a Ferrari üzemanyag-rendszerét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország