A Ferrari csapata is indul az F1-es eSport-bajnokságban!

Sokáig az olasz istálló volt az egyetlen csapat a száguldó cirkuszban, akik nem vettek részt az eSport-bajnokságban, azonban a harmadik szezonban már az F1 egyik legtradícionálisabb istállója is ott lesz a virtuális Forma-1 rajtrácsán.

F1 2019 Ferrari livery

F1 2019 Ferrari livery

Codemasters Codemasters

Hamarosan kezdetét veszi az F1 eSport-bajnokságának a harmadik szezonja, amely egy fontos újítást már egészen biztosan hozni fog: a Ferrari is ott lesz az eddig is jelen lévő 9 másik istálló mellett, így a virtuális rajtrács is teljes lesz. Az első két szezon mindegyikében Brendon Leigh öröme lehetett a legnagyobb, hiszen mindkét szezonban ő gyűjtötte a legtöbb pontot és lett bajnok.

Még több hír:

Tavaly viszont Leigh csapattársa, Bereznay Dániel lett a második a pontversenyben, aki a Mercedes csapatánál versenyzett, elfogultság nélkül kijelenthető, hogy kiválóan. Az első szezonban a magyar versenyzők közül Blazsán Patrik és Bereznay Dániel jutott a legtovább, akkor mindketten ott voltak a top-40-ben, de a top-20-ba már nem tudtak bekerülni.

A versenyzők kiválasztási folyamata júliusban, a Pro Drafttal fog indulni, majd a top-20 versenyezhet a Pro Seriesben, amelyet szeptember és december között 4 élő fordulóval, összesen 12 versennyel fognak megrendezni. A bajnokság díjazása a tavalyi szezon több mint kétszerese, 500 ezer dollár (kb. 145 millió forint) lesz.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris játék közben leste el Verstappen titkát
Következő cikk Bereznay Dániel elhagyja a Mercedest, de...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország