A csapatok támogatják a sprintfutamok ötletét

A mai egyeztetések után az F1 egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy a sportág története során először 2021-ben sprintfutamokat láthassunk. A csapatoknak és a sportág vezetőinek még meg kell egyezniük a pontos részletekről.

George Russell, Mercedes F1 W11, Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11, Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, Charles Leclerc, Ferrari SF1000, Sergio Perez, Racing Point RP20, and the rest of the field at the start

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Először tavaly merült fel komolyabban annak a lehetősége, hogy a világbajnokság néhány futama során fordított rajtrácsos versenyeket láthassunk. Az ötlet nem aratott osztatlan sikert, most azonban úgy tűnik, finomított formában mégis megvalósulhat.

 Az F1 új vezérigazgatója, Stefano Domenicali ugyan elvetette a fordított rajtrács alkalmazását a vasárnapi futamokra, a hétvégék menetrendjének módosításától nem zárkózott el.

Még több F1 hír:

Kísérleti megoldásként az F1 szombati sprintfutamokkal próbálkozna, melyek távja nagyjából a verseny egyharmada lenne. A sprintfutam eredménye a vasárnapi nagydíj rajtsorrendjéről döntene. A sprintfutam sorrendje a pénteki időmérő edzésen dőlne el.

A résztvevők még nem döntöttek a pontos formátumról vagy arról, osszanak-e pontokat a sprintfutamon elért eredmények után. Az F1 és az FIA ugyanakkor úgy érzi, a csapatok széleskörűen támogatják a sprintfutamok ötletét.

Az F1 által kiadott hivatalos közlemény így fogalmaz: „Minden csapat felismerte az új és innovatív módszerekben rejlő megoldásokat, melyekkel több nézőt vonzhatunk a sport közelébe, és izgalmasabbá tehetjük a versenyhétvégéket.”

„Egy munkacsoportot állítottunk fel, melynek feladata, hogy még a 2021-es világbajnokság kezdete előtt kész tervvel álljon elő.”

Az F1 legutóbb 2006-ban változtatott drasztikusan az időmérő lebonyolításán, amikor bevezetésre került a jelenleg is használt három szakaszos rendszer. 2016-ban kísérletet tettek arra, hogy a versenyzők kiesése 90 másodpercenként történjen, ám ezt mindössze két hétvége után eltörölték.

Ők vesznek részt az utolsó Virtuális Nagydíjon 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Alonso "nagy hatással lehet" az Alpine fiataljaira az új vezér szerint
Következő cikk A Haas a járvány miatt tényleg csak Bahreinben indítja be először idei autóját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország