A bajnoki finálé és egy legenda búcsúja – jön Abu Dhabi

21 verseny ment le eddig az idei évből és már csak egy van hátra. Ezen az egy futamon pedig minden eldől, ami a bajnokságokat illeti, de nem csak emiatt várhatjuk a most hétvégi eseményeket.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 2nd position, and Lewis Hamilton, Mercedes, 1st position, in the press conference

Max Verstappen, Red Bull Racing, 2nd position, and Lewis Hamilton, Mercedes, 1st position, in the press conference

FIA

Chris Medland a Forma–1 hivatalos oldalán szedett össze öt okot, amiért mindenképpen érdemes lesz nézni az Abu Dhabi Nagydíjat. Kezdjük is a legfontosabbal. Lényegében már az idény kezdetén úgy érezhettük, hogy ez a bajnoki küzdelem a végletekig fog tartani, és nem is kell csalódnunk.

A helyzet ráadásul még kiélezettebb, hiszen nem arról van szó, hogy Lewis Hamilton vagy Max Verstappen 15-20 pontos előnnyel vezet, és elég nekik egy sima hatodik vagy hetedik hely is a győzelemhez. Nem. Most minden semleges szurkoló álma valósul meg azzal, hogy pontegyenlőség van a két pilóta között.

A helyzet tehát egyszerű. Aki előrébb végez, az lesz a győztes. Persze azért van pár másik forgatókönyv is. Ha az utolsó verseny után is azonos pontszámmal állnának, akkor Verstappen lesz a bajnok a több győzelmének köszönhetően.

Ehhez azonban az kéne, hogy mindketten kiessenek, vagy Hamilton bejön kilencediknek, miközben Verstappen tizedik lesz és megszerzi a leggyorsabb kört. Minden más esetben valakinek több pontja lesz Abu Dhabi után, és övé lesz a világbajnoki cím 2021-ben.

Ugyanakkor nem csak az egyéni verseny nincs még lefutva, hiszen a csapatok között is megy a versengés, és bár a különbségek megnőttek néhány futammal ezelőtthöz képest, változások még így is lehetnek.

A Mercedes viszont Szaúd-Arábia után nyeregben érezheti magát, mivel 28 ponttal vezet a Red Bull előtt, miközben már csak 44 pont szerezhető maximálisan a hétvégén. Egyenlő pontok esetén ismét a bikások járnának jól, de Toto Wolff alakulatának csak 17 egységet kell gyűjtenie ahhoz, hogy ne legyen kérdés. Ez pedig egy könnyen hozható ötödik és hatodik helyet jelent.

Még több F1 hír:

Mögöttük a Ferrari már 38,5 ponttal megy a McLaren előtt, az AlphaTaurinak 29 pontot kéne ledolgoznia az Alpine-nal szemben, szóval a legszorosabb csata az Alfa Romeo és a Williams között zajlik, ahol 10 a különbség. Az erőviszonyokat figyelembe véve már nem várható komoly változás, de 2021 tele volt meglepetésekkel.

Visszatérve még az egyéni csatára, ott az ötödik hely tűnik még izgalmasnak, mivel Charles Leclerc négy ponttal van Lando Norris előtt, aki pedig 4,5-lel előzi korábbi márkatársát, Carlos Sainzot, tehát ez még egy nagyon is nyitott küzdelem.

Ez a hétvége pedig több szempontból is egy korszak lezárása lesz az F1-ben. 2022-ben ugyanis érkeznek a teljesen megújult autók, aki azonban már ezekkel nem fog versenyezni, az Kimi Räikkönen lesz. A sorozat legtapasztaltabb pilótája vasárnap a 349. és egyben utolsó viadalának fog nekivágni.

A 2007-es bajnok két évtizede tartja lázban a szurkolókat, és számos felejthetetlen pillanatot ajándékozott nekünk, ezért biztosan hiányozni fog a rajtrácsról. Räikkönen karrierje pedig minden elismerést megérdemel, hiszen 21 győzelme és 18 pole-ja van, emellett pedig 100-nál is többször állt dobogón.

Ez az idényzáró elsősorban nem az ő visszavonulásától lesz hangos, hiszen a bajnoki párharc annyira kiélezett, de ettől függetlenül nem szabad elfelejteni a finn Jégembert sem, aki komoly örökséget hagy maga után a Forma–1 történetében.

Miközben tehát egy bajnoktól búcsúzni fogunk, jövőre már egy nagyon sikeres motorgyártóval is szegényebb lesz a mezőny, a Honda ugyanis távozik a királykategóriából. A japánok még 2015-ben tértek vissza, de a hibridek első éveiben csak küszködtek a McLaren oldalán.

 

Ennek aztán korai szakítás lett a vége, a Honda pedig először a Toro Rosso, majd a Red Bull oldalán talált új otthonra, és idénre igazán kiteljesedett. Az utóbbi három szezonban 16 győzelmet és 12 pole pozíciót szereztek, és ha sikerül a Red Bull-lal bajnoknak lenniük, akkor az abszolút csúcson inthetnek búcsút.

Maga a Honda viszont így sem fog teljesen eltűnni, hiszen ha névlegesen már nem is lesznek itt 2022-től, a Red Bull és az AlphaTauri autóiban továbbra is az ő erőforrásaik fognak dübörögni, amelyeket a Red Bull eleinte csak működtetni, később már építeni is fog.

Végül pedig jöjjön egy utolsó csavar. A Yas Marina-pályát idénre komolyabban átszabták a korábbi évek unalmas viadalai miatt, ez pedig akár az erőviszonyokra is hatással lehet. A kevés előzéséről is híres aszfaltcsík két kulcsfontosságú ponton alakult át.

Az első változás az 5-ös és 6-os kanyar kivételét jelentette az első szektor végén. Most az autók egyenesen a szélesebb és gyorsabb balos visszafordítóhoz érkeznek meg, amely az első hosszú egyenesre vezeti rá a mezőnyt.

Ezek után pedig a második egyenest követő szakasz változott meg teljesen, hiszen onnan kiszedték a korábbi bal-jobb-bal kombinációt, valamint a 14-es balos kanyart is, és lecserélték egyetlen, nagyobb tempójú, ráadásul döntött fordulóra. Ezek mellett még az utolsó szektor bizonyos kanyarjainak is megváltozott némileg a profilja a jobb versenyezhetőség érdekében.

Két teljesen új helyszín után a Forma–1 tehát most egy komolyabban átalakított pályára érkezik meg, emiatt pedig sem a tavalyi, sem pedig az eddigi erőviszonyokból nem érdemes kiindulni a hétvége előtt, ez pedig tökéletes táptalaja lehet egy sokáig emlékezetes bajnoki finálénak.

Russellnek is nagy szerepe volt a Williams feljavulásában

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari nyugalommal vág neki a télnek, miután elérte a dobogós célt
Következő cikk Ocon: az Alpine „nagyon veszélyes” lesz az élmezőnyre, ha…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország