Vettel: arra koncentráljunk, hogy a negyedik helyről nyerünk vasárnap

Sebastian Vettel úgy érzi, esőben nem olyan magabiztosak és erősek, mint száraz pályán, de túl korai lenne leírni a győzelmi esélyeket a Magyar Nagydíjon. A négyszeres világbajnok szerint kevésen múlt a dolog.

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H

Manuel Goria / Motorsport Images

Hamilton 1:35.658-as körrel kaparintotta meg a rajtelsőséget a Magyar Nagydíjra, míg Vettelnek a negyedik pozíció jutott egy 1:36.210-es körrel. A ferraris próbálta pozitív megvilágításba helyezni a történteket, és abban bízik, minden lehetséges a futamon, amire száraz időt jósolnak.

„Nos, nem gondolom, hogy olyan iszonyatosan sok hiányzott volna”- kezdte Vettel az értékelést. „Nem voltunk elég gyorsak. Esőben nehezebb, és az is nehezebb, hogy mindent kipréselj a kocsiból. Rendben voltak a körök, amiket futottam, egyszerűen nem voltak elég gyorsak. Úgy tűnik, hogy esőben nem vagyunk olyan magabiztosak, mint száraz pályán. Akad még tennivaló ezen a téren. A mai egy ravasz időmérő volt, bármi kisülhetett volna belőle. Remekül kezeltük, egészen a végéig, amikor hiányzott valamennyi – ez van.”

Még több F1 hír:

„Száraz körülmények között meglehetősen kontrolláltuk a helyzetet, de ma délután nem volt száraz a pálya, nem így kellett történnie. Meglátjuk, mi lesz holnap. A verseny hosszú lesz, és majd meglátjuk, mit lehet tenni”- foglalta össze.

A győzelem továbbra is lehetséges? „Igen, így gondolom. Nem könnyű, jobb, ha az első helyről rajtolsz, de mi a negyedikről fogunk, szóval arra koncentráljunk, hogy a negyedik helyről nyerünk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz repült az esőben, és 5. lett a magyar időmérőn a Renault-val
Következő cikk Verstappen nagyon csalódott, és még az FIA is behívta: 3 helyes rajtbüntetés?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország