Vandoorne úgy érzi, a Magyar GP-n helyreállt a rend a McLarennél

Stoffel Vandoorne nagyon sajnálja, hogy nem sikerült pontszerzéssel zárnia a Hungaroringen, de pozitívumként felhozta, érzése szerint minden visszaállt a normális kerékvágásba. Vandoorne tiszta fejjel akarja folytatni a nyári szünet után.

Stoffel Vandoorne, McLaren MCL33

Stoffel Vandoorne, McLaren MCL33

Zak Mauger / Motorsport Images

Vandoorne mindössze 8 pontot szerzett eddig, szemben Alonso 44 egységével, a júniusi Kanadai Nagydíj óta egyszer sem sikerült továbbjutnia a Q1-ből. Silverstone és Hockenheim volt a két mélypont, egyetlen kanyarban sem tudta hozni azt a tempót, amit csapattársa. Alonso megvédte a második szezonját abszolváló Vandoornét, megjegyezve, hogy valami nincs rendben a leszorítóerővel a 2-es rajtszámú kocsin, ezt az adatok is alátámasztják. A Magyar GP-re új kasztnit kapott Vandoorne, és ugyan ismét kiesett a Q1-ben, de a futam sokkal jobban alakult számára: Alonso mögött haladt a kilencedik helyen, amikor váltóhiba miatt félre kellett állnia.

„Ez a hétvége jó jel volt, miszerint minden visszaállt a normális kerékvágásba”- mondta Vandoorne. „Személy szerint jó érzésekkel töltött el. Megmutattuk, hogy a tempó visszatért arra a szintre, ahol korábban volt.”

„Az nagy csalódást jelent, hogy így ért véget a versenyem. Fenséges rajtunk volt. A rajtrácson kicsit hátrébb voltunk, mint akartuk, de jól sikerült az első kör, pontszerző helyre jöttünk fel. Tényleg jól kezeltük a gumikat, nagyon jó volt a tempónk, amikor az számított. Sikerült hosszan elnyújtani az első etapot, majd csinálni egy overcutot. Sok autót ugrottunk át a kerékcsere-tartomány alatt.”

„Nagyszerű volt a csapat stratégiája. Egyszerűen kár érte, hogy nem sikerült a kettős pontszerzés. Határozottan fáj, hogy nem végeztünk pontszerző helyen”- mondta a belga.

Még több F1 hír:

Vandoorne jövője továbbra sem dőlt el a McLarennél, tehát ezért is nagyon fontos, hogy jobban menjek a dolgai a szezon második felében. Elmondta, nem gondol erre az aspektusra, tiszta fejjel akar nekivágni a folytatásnak a nyári szünet után.

„Ha őszinte akarok lenni, nem gondolok erre – egyszerűen a tőlem telhető legjobbat nyújtom”- mondta. „Nagyon várom a nyári szünetet, hogy pihenjek kicsit, kiürítsem a fejem, majd felbukkanjak Spában, a hazai versenyemen. Kicsit több ponttal is zárhattam volna a szezon első felét – kár érte.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 62 kör egyetlen egy gumigarnitúrával a Magyar Nagydíjon
Következő cikk Lewis Hamilton elmagyarázta, miért megy olyan jól esőben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország