Kéz a kézben jár a Mercedesnél a Forma-1 és a Formula E

Toto Wolff elárult pár részletet a Formula E-ben történő szerepvállalásról, és kiderült, az elektromos sorozatban használt hajtásláncot is ott fogják fejleszteni, ahol a Forma-1 hibrid egységei készülnek. A Formula E-ben aktív alakulatot a HWA AG-ra bízzák, ők felelnek majd a versenytevékenységért.

Mercedes AMG F1 logo

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

2019 végén, tehát a hatodik szezon indulásával a Mercedes is beszáll a Formula E-be, csatlakozva a német prémium trió másik két tagjához, az Audihoz és a BMW-hez, teszik mindezt Mercedes EQ Formula E Team néven. A Mercedes motorsportfőnöke további részletekkel szolgált a csapat felépítését illetően.

„Egyre konkrétabb formát ölt a Formula E-ben történő szerepvállalásunk”- mondta Wolff. „A név és az első partner – SAP – bejelentésén kívül döntés született arra vonatkozóan is, hogyan lehet a legjobban integrálni a csapatot a jelenlegi motorsport-tevékenységbe, így kamatoztatni tudjuk a meglévő szaktudást”- folytatta. „Például Brixworth-ben fogjuk fejleszteni a hajtásláncot a HPP-nél, ahol a Forma-1-motorokat építik. Ez lehetővé fogja tenni számunkra, hogy használjuk azt a szakértelmet, amit a forma-1-es hibridmotorok tervezése során halmoztunk fel.”

További híreink:

„Brackley, ahol a Forma-1-ben használt vázat építik, szintén segíteni fog a Formula E-csapat fejlesztésében”- jegyezte meg az osztrák. „A versenyzésben aktív oldalt a HWA AG fogja menedzselni, akik kitűnő munkát végeznek nekünk a DTM-ben. Az Affalterbachban található csapat a következő szezontól vesz részt a versengésben, kezdetben a Venturi ügyfeleként, hogy megismerkedjenek a sorozattal. Minél konkrétabbá válnak a terveink a Formula E-vel kapcsolatban, annál jobban ínyünkre van ez az új kihívás”- tette hozzá végül Wolff.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Paffett a Formula E-ben folytathatja?!
Következő cikk Idővel megérkezhetnek az elektromos motorok a Forma-1-be

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország