Rosberg: Vettel karrierje egyik legkeményebb pillanataként emlékszik majd erre

Nico Rosberg szerint egyszerűen hihetetlen, hogyan alakult a német verseny, amit anno ő is megnyert a Mercedesszel. Rosberg kitért Sebastian Vettelre, aki hazai közönség előtt hagyott ki egy óriási ziccert.

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H crashes out of the race

Hamilton 17 pontos előnyre váltott a futam előtti hátrányát, amihez a győzelme és Vettel kiesése kellett. Rosberg nehezen tudta feldolgozni, mennyire fordulatosan alakult a vasárnapi futam, kiemelve, hogy Hamilton erős volt, Vettel pedig önhibából rontott, túl sokat vállalt.

„Micsoda végeredmény – hihetetlen. Ez is azt mutatja, hogy a pontokat vasárnap osztják, a vasárnap a döntő nap”- mondta Rosberg a videójában. „Vettel volt a favorit, mindent tökéletesen csinált – egészen addig a körig. Elkezdett esni egy kicsit, de akkora előnye volt, hogy visszább vehetett volna a tempóból, biztonságosabban mehetett volna. Túlságosan nyomta, majd falnak csapta, teljesen egyedül volt. Kemény – nagyon kemény. Együtt tudok érezni vele, és szerintem karrierje egyik legkeményebb pillanataként fog rá emlékezni”- mondta a német. „Hazai közönség előtt szerepelt, lehetősége volt rá, hogy sok pontot nyerjen Lewisszal szemben. Így eldobni mindezt… Nagyon rossz.”

Még több F1 hír:

„Másrészt pedig ott van Lewis: tény, sose írd le Lewist. Mindig visszatér, bárhol is legyen. Mindig. Most ismét megmutatta ezt”- méltatta korábbi csapattársát. „Hátulról rajtolt, felzárkózott, iszonyatosan gyors volt, helyes döntéseket hozott, küzdőszellemet mutatott, és végül megnyerte ezt az átkozott futamot – hihetetlen. Le a kalappal a Mercedes előtt; tudom, mennyire erősek, ma újfent megmutatták ezt.”

A 2016-os világbajnok szerint nagyszerű kilátásaink vannak a továbbiakat illetően. „Sok-sok izgalmas verseny következik. Folyamatosan hullámozni fog, annak ellenére, hogy a Ferrari ekkora előnnyel rendelkezik a motorerő terén. 5 tized körönként az időmérőn – ekkora az előnye a Ferrari-motornak a Mercedesszel szemben. Ez óriási. Ráleltek valami hihetetlenre a motornál, 20 százalékkal több teljesítményt hívnak le az akkumulátorból – mindezt úgy, hogy szabályok korlátozzák az akkumulátorból lehívható teljesítményt. Nem könnyű megérteni, mit csinálnak; valami varázslatos zajlik ott. Le a kalappal előttük. Az FIA azt mondja, legális, szóval hinnünk kell nekik"- zárta mondandóját. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ericsson pontot szerzett, Leclerc az év piruettjét mutatta be
Következő cikk Grosjean: Jól esett egy ilyen futam a nehéz periódusom után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország