Vettel összeroppant nyomás alatt, Grosjean terapeutája kellene neki?

Nico Rosberg és Damon Hill sem rejtette véka alá, mit gondolnak Sebastian Vettelről, aki nem először került vitás helyzetbe idén. Rosberg szerint nem kérdés, ki a mérce jelenleg a mezőnyben.

Sebastian Vettel, Ferrari on drivers parade

Sebastian Vettel, Ferrari on drivers parade

Manuel Goria / Motorsport Images

Hamilton a harmadik helyről rajtolva húzta be a győzelmet Monzában: Vettel mellett már az első körben elment, a futam utolsó szakaszában Räikkönennel vívott kemény, de fair csatát, megszerezve az első pozíciót. Korábbi csapattársa elismerően beszélt Hamiltonról, miközben Vettel kapcsán elég kemény szavakat használt.

„Eszméletlenül vezetett ma Lewis. Ezért tartják folyamatosan az egyik legjobbnak. Ma ismét megmutatta – elkapta a rajtot, Sebastiant is, aki óriási hibát követett el, és visszaesett. Majd elkapta Kimit is – ennél jobb nem is lehetne”- mondta Rosberg a Sky Sports adásában.

Szerinte egyértelműen a ferraris vétett az első körben. „Nem Lewis hibája volt, mert sok helyet hagyott. Semmiért sem lehet hibáztatni. Sebastian túl szélesen hajtott be, belement Lewisba, megpördült, és ezzel vége volt. 100 százalékig Sebastian hibája volt. Nem győzheted le Lewist a bajnokságban, ha ilyen sok hibát vétesz – ez tény. Meg kell oldania a dolgot. Úgy tűnik, nem tud élni a lehetőségekkel”- mondta Vettelről.  

„Ez borzalmas (a Ferrari-rajongók számára). Nagyon nagy csalódást jelent ez nekik – reményteljesen jöttek el ma ide, az első sorban a két srác, és mi történik? Lewis Hamilton tönkreteszi mindezt nekik. Abszolút Lewis jelenti a mércét jelenleg. Karrierje csúcsán van – még mindig. Minden neki kedvezően alakul, a csapat is remekül dolgozik. Le a kalappal.”

„Sebastian nem lesz világbajnok, ha így vezet”- jelentette  ki. „Változtatnia kell. Túl sok hibát vét. Egyik hiba követi a másikat, folyamatosan – ráadásul ő rendelkezik a legjobb autóval.”

Még több F1 hír:

Hill szerint nagyon kapóra jön most Hamilton a Mercedesnek. „A Ferrarinak egyetlen problémája van, és az Lewis Hamilton. Őszintén: ezért ér meg minden centet. A Mercedesnek nagyon szüksége van most Lewisra, mert a Ferrari valamivel jobb kocsival rendelkezik, jobb a trakciója is, és ki kell mondani, Sebastian összeroppant nyomás alatt”- mondta az 1996-os világbajnok.

„Nem fér kétség a képességeihez, de vannak ezek a kihagyásai, melyek rendkívül sokba kerülnek a Ferrarinak”- mondta Hill. „Lehet, Romain Grosjean terapeutájára lenne szüksége – arra, akivel Grosjean is beszélt. Sok büntetés ér mentálisan is – dolgoznia kell ezen.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Grosjean nagyot ment Monzában, de a Renault óvást nyújtott be ellene
Következő cikk Mercedes: El kell ismernünk, blöfföltünk a kiállás előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország