Lehet, hogy a Mercedes előbb jön rá, mi a Ferrari problémája, mint az olaszok?

Az Auto motor und sport egy átfogó cikkben elemezte ki a Ferrari Forma-1-es csapatának idei helyzetét, de a német szaklap sem jutott sokra. Rejtély.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG, and Mattia Binotto, Team Principal Ferrari, in the Friday Press Conference

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Ferrari idén zsinórban harmadszor kapott ki a Mercedesektől, a címvédő istálló így már három futam után 57 pontos előnyre tett szert legnagyobb riválisával szemben, amelynél láthatóan nagy a zavar. A barcelonai tesztek alapján a Ferrari tűnt a mezőny legerősebb tagjának, ám gyorsan kiderült, hogy az idény eleji teszteken nem minden csapat mutatta meg az igazi arcát. Ennek megfelelően Ausztráliában nagy csalódás volt az olaszok számára, hogy még a dobogóról is lemaradtak, de a Bahreinben valami összeállt.

Persze nem Sebastian Vettel alatt, ám a négyszeres világbajnok fiatal csapattársa, Charles Leclerc hajszálra volt a futamgyőzelemtől, végül a technika miatt erről le kellett mondania. Ennek ellenére Bahreinben megvolt a tempó, amire aztán a hétvégén, Kínában is számított a Ferrari. Ám az ezredik futamon Vettel és Leclerc ismét esélytelen volt a Mercedesek nyomában maradni.

Pedig a kínai hétvége jól indult, pénteken még potenciális győztes csapatnak tűnt a Ferrari, amely a futamon már több mint kéttizedes hátrányban volt a Mercedesekkel szemben. Ugyanis az a hét tizedmásodperces előny, amelyet a Ferrari az egyenesekben elvileg élvezett még a Mercedes-szel szemben is, simán elveszett a 2-es, 3-as, 6-os, 9-es, 11-es és 14-es kanyarokban.

Sebastian Vettel Bahreinben elvesztette az első szárnyat

Sebastian Vettel Bahreinben elvesztette az első szárnyat

Fotó készítője: Simon Galloway / Sutton Images

Szombaton is kijött az olaszok előnye az egyenesekben, ám ez nem volt elég, viszont vasárnapra még ez a kis előny is eltűnt. Hogy mi van a rejtélyes hullámvasutazás mögött, nem világos, de a kínai hétvégén voltak árulkodó jelek. A pénteki második edzésen Leclerc kénytelen volt idő előtt befejezni a foglalkozást, mert ismét gondja akadt a hűtéssel.

Ehhez kapcsolódhat Vettel harmadik szabadedzés után tett rádióüzenete, amelyben a német arról beszélt, hogy tudják, mi a gond, de Vettel csak később konkretizálta, hogy mire gondolt. A német állítólag a szélre panaszkodott, amely viszont éppen kedvezhetett a Mercedesnek. A lap ugyanakkor kiemeli, hogy az egyik legfurcsább körülmény, hogy a csapatfőnök, Mattia Binotto és a két versenyző egyelőre nem idegeskedik, holott már lenne miért.

A kapkodás hiánya a Ferrari javát szolgálhatja, de a német lap azt is megemlíti, hogy a folyamatosan felmerülő problémák ellenére a Ferrari szinte semmilyen jelentős változtatást nem eszközölt eddig az autón, annak ellenére, hogy a csapatok közül többen is speciális elemekkel készültek a különböző hétvégékre.

"Jó az autó, de nem tehetjük ki az ablakba. Nem tartunk ott, ahol a tesztek alapján kéne. Kínában nem volt meg a Mercedes tempója, de ez nem lepett meg minket. Nekünk most az a feladatunk, hogy összerakjuk a puzzle darabjait" - mondta Vettel, aki szerint az első három verseny arra volt jó, hogy segítsen megérteni a problémákat.

"Limitálva vannak a lehetőségeink, a pályától függ" - mondta Binotto. "Az új hátsó szárnyat valószínűleg Barcelonában próbáljuk ki, Bakuban még a kisebb szárnyra lesz szükség. És vélhetően az első szárnyon is alakítani kell, hogy egyensúlyban maradjon az autó. De ez nem lesz egyszerű a Ferrari koncepcióját tekintve."

Még több F1 hír:

Az Auto motor und sport felhívja a figyelmet, hogy a Ferrari hátránya a lassabb kanyarokban jelentős, és Vettel ezt a problémát korábban a gumik kopására, vagy azok melegedésére fogta, vagyis a Ferrarinak nem sikerült maradéktalanul megérteni a Pirelli új keverékeinek a viselkedését.

De a Mercedes is igyekszik megfejteni, mi folyik a riválisnál. "A Ferrari Bahreinben nem vesztett olyan sok időt a kanyarokban, talán mert az egyenesekben a gumiknak volt elég idejük lehűlni. Melbourne-ben és Sanghajban kanyar kanyart követ, és ennek az a kockázata, hogy a gumik túlhevülnek. Ha ilyenkor nagyobb a leszorítóerő, mint nekünk, akkor könnyebb a helyzet. Ha azonban az erőforrás arra kényszerít, hogy visszavegyél a teljesítményből, akkor sok időt vesztesz" - szól a németek elemzése.

A Ferrari jelenlegi céljait illetően Binotto üzenete egyértelmű: "Előbb a köridő, aztán a megbízhatóság" - jelentette ki a csapatfőnök.

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Fotó készítője: Jerry Andre / Sutton Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari szerint a Mercedes túloz – nem olyan nagy az előnyük az egyenesekben…
Következő cikk Briatore szerint a Ferrariban semmi új sincs - egyszerűen csak lassúak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország