Alonsónak tökéletes a 11. rajthely, szabadon választhatnak gumit a nagydíjra

Fernando Alonso nagyon elégedetten beszélt a szingapúri időmérőt követően, ugyanis a 11. idő azt jelenti, szabadon választhatnak abroncsot a futamra. A McLaren versenyzője elmondta, nem az MCL33 fejlődött, hanem a pálya fekszik jobban a gépnek.

Fernando Alonso, McLaren, waves to the crowd from the pit lane

Fernando Alonso, McLaren, waves to the crowd from the pit lane

Steven Tee / Motorsport Images

Alonso honfitársa, Sainz mellől rajtolhat vasárnap, és kifejtette, végig jó érzései voltak az időmérőn, elégedett annak végeredményével – csapattársa már a Q1-ben kiesett.

„Jó érzéseim voltak az időmérő alatt – az egész hétvégén versenyképesek voltunk, ami minket illet”- mondta Alonso. „Mint azt tegnap is mondtam, a továbbjutás határán leszünk, a 11. pedig jó eredmény. Örülök, és holnapra szabadon választhatunk gumit, ami extrát jelent, megelőzhetjük azokat, akik közel vannak hozzánk: a tizedik, kilencedik, nyolcadik helyen… Ez a cél a futamra.”

Még több F1 hír:

„Igaz, hogy a hiperlágy majdnem két másodpercet jelent körönként az időmérőn, de a futamon nagyon gyorsan kopnak, szemcsésednek, és ha nagyon korán kijössz kereket cserélni, akkor forgalomba kerülsz, a futamod pedig ezzel máris véget ért. Kezelniük kell majd a gumit azoknak, akik azzal az abronccsal rajtolnak, mi pedig majd meglátjuk, hogy el tudjuk-e nyújtani egy kicsit a kerékcserét, de bonyolult futam lesz. A tiszta oldalról akartam rajtolni, ami sikerült, és lett belőle egy tökéletes 11. hely.”

„Semmit sem változtattunk az autón (az előző futamokhoz képest), a pálya karakterisztikája fekszik jobban, ugyanis kevesebb az egyenes, mint Monzában vagy Spában. Szocsiban megint küzdeni fogunk egy kicsit, de megpróbáljuk élvezni a versenyt itt Szingapúrban.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Williams: A szingapúri időmérő leginkább a túlélésről szólt
Következő cikk Az F1-es szakértők szerint a "szombat délutánok királyát" Vettel motiválja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország