Michelin: ezért nem pályázunk az F1 beszállítói pozíciójára

A francia abroncsgyártó megkapta és alaposan tanulmányozta a 2020-tól esedékes tendert, de két okból kifolyólag is úgy döntöttek, nem élnek a lehetőséggel. Úgy tudni, a Pirelli mellett a Hankook van még versenyben a posztra.

Michelin Tire

Fotót készítette: Dom Romney / Motorsport Images

Az FIA még júliusban tette közzé és ismertette a 2020-23 közötti időszakra érvényes tender részleteit, aminek egyik kulcspontja, hogy az első évben még 13 colos méretben kell szállítani, de utána már 18 colos köpenyeket várnak el. Sejteni lehetett, hogy ez „ellehetetleníti” az új jelentkezőket, hiszen egyetlen szezonra kellene a semmiből abroncsokat fejleszteni, ami nem valami kecsegtető opció.

A jelentkezési határidő most pénteken, augusztus 31-én jár le, és a Michelin közleményben tudatta, nem áll szándékukban pályázni. Ugyan üdvözlik, hogy a sport végre átáll nagyobb méretre, de két szempont is negatív a megítélésük szerint: az, hogy egyetlen évre kell 13 colos gumikat fejleszteni, másrészt olyan abroncsokat akarnak az F1-ben, melyek gyorsan kopnak, a show részeként romlania kell a teljesítménynek.

A cégnél „az erőforrások hatékony menedzselésében” hisznek, míg a másik vezérelvük, hogy „tiszteletben tartják a fenntartható abroncsok technológiáját”. Hozzáteszik, az elkövetkező években figyelemmel fogják követni a Forma-1 fejleményeit, de nem kívánnak reagálni a kiírásra, így nem is vesznek részt a tenderben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az előzetes naptár szerint augusztusban lesz a 2019-es Magyar Nagydíj
Következő cikk A Ferrari motorügyét teljesen lezárták

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország