2024-ben költözhet majd be az F1 a szaúdi „motorsport városba”

Szaúd-Arábia motorsportos vezetője megerősítette, hogy a közel-keleti ország új, Qiddiya elnevezésű komplexuma vélhetően képes lesz majd fogadni a Forma–1 mezőnyét 2024-től kezdődően.

Screenshot_2021-01-15 Szaúd-Arábia koronahercege bejelentette, hogy autómentes várost építtet

Idén rendezik majd meg az F1 történetének első Szaúd-arábiai Nagydíját, ha minden jól megy, akkor december 5-én. A helyszín Dzsidda városa lesz, ez azonban csak egy átmeneti aszfaltcsík, míg el nem készül a „motorsport város”.

Nagyszabású tervek vannak tehát a porondon, és az ország egyértelműen arra készül, hogy még jó néhány évig rendezhet majd királykategóriás viadalt.

Még több F1 hír:

„Nagy rajongói vagyunk a motorsportnak, és úgy gondoljuk, hogy Szaúd-Arábiában minden adott ahhoz, hogy egy olyan eseményt szervezzünk, mint a Dakar-rali, a Formula E vagy a Forma–1” – mondta Khalid bin Sultan Al-Abdullah Al-Faisal, a szaúdi Motorsport Szövetség elnöke egy interjú során.

„Szerintem bebizonyítottuk a Formula E-vel és a Dakarral, főleg a jelenlegi globális helyzet alatt, hogy azt akarjuk megadni az embereknek, amit szeretnének. Mi nem csak egy újabb város akarunk lenni, ezért a célunk az, hogy valami újjal álljunk elő.”

„Tudjuk, hogy a városi pályák nem feltétlenül izgalmasak, mert limitált a hely, nem igazán lehet előzni, így a futamok sokszor lesznek unalmasak. Mi idővel Rijádban szeretnénk majd vendégül látni az F1-et.”

„Egy hatalmas motorsportos várost építünk, amely 2023 végén, vagy ’24 elején készül majd el, és lesz ott ralikrossz, gokartpálya, gyorsulási pálya, hagyományos pálya, szóval mindenféle motorsport lehetőséget kap.”

 

Khalid herceg emellett a városi futam terveiről is beszélt, amely jelen állás szerint az utolsó előtti viadal lehet majd idén. „Az egyik része az, hogy egy 1-es besorolású aszfaltcsíkot építünk. 2024 viszont még túl messze van, mi pedig hamarabb akartunk versenyt rendezni, ezért úgy gondoltuk, hogy egy városi pálya ideális lenne, míg be nem fejezzük az állandót.”

„Azt akarjuk, hogy gyors legyen. Nem szerettük volna azt, hogy jó legyen a hangulat, szép legyen a város, de unalmas a futam. Ezért a legjobbakkal dolgozunk, hogy létrejöhessen a leggyorsabb városi helyszín, szóval megígérhetem, hogy a Szaúd-arábiai Nagydíj Dzsiddában nem egy tipikus utcai verseny lesz.”

„Izgalmas lesz, gyors, és lesznek előzések. Remélhetőleg erre kerül majd sor 2021. december 5-én” – zárta gondolatát a szövetség elnöke.

Perez állítja, hogy felnőtt a mclarenes félresikerült éve óta


F1 2020: itt a várva várt „My Team” hivatalos trailere a játékból

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell megijedt Button leigazolása láttán
Következő cikk Ha Hamilton nem ír alá, Verstappen már jövőre a Mercedesben ülhet?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország