2021. szeptember 5-én rendezhetik meg a Holland Nagydíjat

A De Telegraaf hírei szerint a jövő évi holland futamot szeptember 5-én fogják majd megtartani. A Forma–1 36 év után térhet majd vissza az országba. Valójában már idén el kellett volna lepjék a szurkolók a pálya környékét, de a koronavírus megakadályozta a terveket.

Max Verstappen, RB8, at the start/finish of Circuit Zandvoort with Jan Lammers waiving the Dutch flag

Fotót készítette: Chris Schotanus

A Forma–1 menedzsmentje, valamint az FIA körüli több forrás is megerősítette múlt hétvégén Imolában, hogy Zandvoort egy héttel a Belga Nagydíj után látja majd vendégül a királykategória mezőnyét.

Jelenlegi állás szerint az előzetes versenynaptárat, mely 23 futamból állhat majd, hivatalosan ezen a héten vagy legkésőbb a jövő héten mutatják majd be. A futamok megegyeznek az eredetileg idénre tervezett programmal, egyedül Szaúd-Arábia került be újonnan a naptárba. Az idény elvileg március 21-én indul majd Melbourne-ben.

Még több F1 hír:

Az idei zandvoorti futam az első európai verseny lett volna 2020-ban, még május elején. A mostani időpont viszont megfelelő lehet a versenyszervezőknek, hiszen a négy hónappal későbbi futam több mozgásteret enged majd a vírus körüli bizonytalanságok megoldására.

Bár senki sem tudja megjósolni a jövőt, minden valószínűség szerint több néző lesz majd a lelátókon szeptember elején. Zandvoort abban reménykedik, hogy péntektől vasárnapig napi 100 ezer szurkolót fogadhat majd.

Az egész régió számára a futam lehet majd a hab a tortán, miután az igazi nyaralási szezon már lecsengett. Az FIA elnöke, Jean Todt már egy múlt heti interjúban is elmondta a De Telegraafnak, hogy reménykedik a verseny megtartásában 2021-ben, mivel a pályának fontos történelmi értéke van.

Completed Zandvoort banking

Completed Zandvoort banking

Fotó készítője: Geobrugg

A homokdűnék között elterülő aszfaltcsíknak egyedi karaktere van, köszönhetően többek között a nemrég elvégzett felújításoknak és módosításoknak is, hiszen két, komolyan megdöntött kanyart is létrehoztak.

A hazai sztár, Max Verstappen még idén márciusban nyitotta meg hivatalosan a pályát, és igencsak lelkes volt miatta, főleg a felújított Hugenholtz-kanyar láttán.

A helyszín igazgatója, Robert van Overdijk, aki a Holland Nagydíjért is felel, egyelőre nem akarta hivatalosan megerősíteni a híreket: „A Forma–1 menedzsmentjének kell bemutatnia a versenynaptárat” – mondta.

Stroll nem éppen a legjobb időszakát teljesíti az F1-ben


Hivatalos felvételeken Verstappen zandvoorti F1-es parádéja

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: Bottasnak több elismerés járna annál, mint amennyit kap
Következő cikk Häkkinen: Verstappen az egyetlen igazi kihívója a Mercedesnek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország