Szerző: Hujber Dávid

Összefoglaló

Státusz: Megállítva

A második edzést is a Red Bull nyerte, csak ezúttal Verstappen diktálta a tempót, és nem Ricciardo. Hamilton nagyon-nagyon közel volt a Mercedesszel, majd jön Bottas, Vettel, Räikkönen, Grosjean, Magnussen, Leclerc, Hülkenberg és Ocon tízedikként.

Hamarosan elérhetővé tesszük az oldalunkon a végeredményt, és a teljes jelentést az edzésről.

1 perc és leintik az FP2-t Hockenheimben.

A Red Bullnál senki sem boldog a motorhelyzet miatt. Verstappen nemcsak sok időt veszít, de ez újabb rossz hír a technikát illetően.

7 perc. Lassan jönnek az utolsó körök. Ez egy újabb nagy csata lehet a Mercedes és a Ferrari között, szombaton és vasárnap is. Kiváló szezonunk van ebből a szempontból.

Szomorú látvány a mezőny vége.... Két legendás csapat az utolsó helyeken, akik a 80-as és 90-es években még domináltak.
 
Szirotkin korábbi kicsúszása

 
16 perc van hátra a leintésig, a sorrend ugyanaz.
 

Szirotkin kicsúszott az utolsó szektorban, de vissza tudott evickélni a pályára.

Verstappen próbálja megtudakolni, mi lehet a gond. Sok időt veszíthet ezzel. Elmondása szerint sok zajt hall, amikor lefelé vált. Ez nem túl jó előjel.

Verstappen motorproblémákra hivatkozva állt be a garázsba. Vizsgálják az esetet

 
24 perc a leintésig. Az aszfalt hőmérséklete 47°C. A külső hőmérséklet 31°C. Verstappen ideiglenesen kiszáll, leveszi a sisakját. Felkészítik az autót az utolsó etapra. Ha sikerül...
A legutóbbi necces jelenet Ricciardo és Szirotkin között. Nem sok kellett volna az ütközéshez

 
A 20 fős mezőnyből Ricciardo kivételével mindenki ultralágyon volt kint. Az ausztrál az eddigi legjobb körét lágyon futotta meg.
 
TOP-15: Verstappen, Hamilton, Bottas, Vettel, Räikkönen, Grosjean, Magnussen, Leclerc, Hülkenberg, Ocon, Pérez, Sainz, Ricciardo, Ericsson, Gasly.
A jelenlegi kép alapján a Red Bull versenytempóban is erős lehet. Ez egy sokkal versenyképesebb hétvége lehet számukra, mint Silverstone-ban.

Hamilton egy startgyakorlattal folytatja a munkát. A második helyen áll, nagyon közel Verstappen idejéhez.  

Az idők nem változnak, így a sorrend sem. Hamilton az etapja végén behajt a bokszba.

Jelenleg senki sem javít. A hosszabb etapok vannak középpontban.  

36 percük maradt a pilótáknak a programjaik teljesítésére.

 

Ericsson padlólemeze súlyosabb károkat szenvedett az egyik kiszélesítés közben. A kerékvetők nem bántak kesztyűskézzel a Sauber technikájával.

A TOP-10 sorrendje: Verstappen, Hamilton, Bottas, Vettel, Räikkönen, Grosjean, Magnussen, Leclerc, Hülkenberg, Pérez.

Hülkenberg javít a 9. helyen: 1:14.496. A másik Renault a 11.    

Vandoorne is folytatja a tesztelést. Ultralágy gumikon a belga, aki idén nagyon sokat küszködik.  Még mindig a 20. helyen áll. Alonso a 18.

Vettel az ultralágy gumikon van kint. A német egyelőre a 4. helyen áll. A hátránya nem jelentős, de nincs túl közel.   

Igencsak szoros az eleje! Verstappen: 1:13.085. Hamilton: 1:13.111. Bottas: 1:13.190. Nem tenne rosszat a hétvégének, ha a Red Bull bele tudna szólni a Ferrari és a Mercedes párbajába, legalábbis Verstappen, mivel Ricciardo a motorbüntetései miatt a mezőny végéről rajtol vasárnap.
Verstappen már ultralágyon, és át is veszi a vezetést: 1:13.085. Új pályacsúcs...

Sokat nem kellett várnunk az új körrekordra. Hamilton ideje erős, de a hétvége folyamán ennél sokkal gyorsabbak is lehetnek. Verstappen és Ricciardo lágyon volt kint a legjobb körén a TOP-10-ből, míg a többiek ultralágyon.  

 

Hamilton: 1:13.111. BottaS: 1:13.190. Vettel: 1:13.310. Verstappen: 1:13.356. Räikkönen: 1:13.427. Grosjean: 1:13.973.

Vandoorne autójával gondok vannak. A belga vibrációt érzett. Vizsgálják a dolgot.

Pillanatnyilag a két Mercedes vezeti az edzést az ultralágy gumikon, majd jön Vettel és Verstappen. A német hátránya 0,2 másodperc, míg a holland 0.245 másodpercre van.  

Hamilton még gyorsabb: 1:13.111.
Bottas vezet jelenleg: 1:13.190. Legjobb utolsó szektor. Az elsőben nem tudott javítani a finn.
Alonso a 16., Vandoorne a 20. A McLaren hátul van. Közöttük Hülkenberg, Sainz és Stroll van.

A TOP-10-ből Vettel, Räikkönen, Magnussen, Leclerc, Gasly és Hartley volt kint ultralágyon. Verstappen, Bottas és Ricciardo lágyon ment, addig Hamilton közepesen.

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország