Dirt3: szórakoztató céltalanság

Nem új és nem is minden idők legjobban sikerült ralijátéka, de mégis vannak olyan tulajdonságai a Dirt3-nak, melyek miatt szórakoztató és élvezetes alternatíva. Nekem, „konzolszűz” újrakezdőnek jó választás volt a ráhangolódáshoz.

Írta: Dénes Gergely, F1-live.hu

(Az F1-live.hu technikai partnere a Microstore a játéktesztelések során. A Microstore webáruházában gyakorlatilag minden technikai újdonságot megtaláltok, és mindezt elérhető áron, különböző kedvezményekkel. Hamarosan pedig egy közös nyereményjátékunk indul, melynek keretén belül két értékes vásárlási utalvány kerül kisorsolásra.)

A történetem még 1998-ban kezdődött a Colin McRae Rally-val, hogy pár évnyi játék után egy nagyon hosszú kihagyás kövesse. Mindig is a pályaversenyzés világa vonzott a játékokban, és sohasem voltam keményvonalas gamer.  (A Call of Duty (1 és 2) és Maffia nagyon megfogott, imádtam őket, majd egy kis Keresztapa és Punisher vezette le az első korszakot.) Az autók terén egyértelműen az aszfalt és a test-test elleni küzdelem érdekelt, így igazi mélyvíz volt, hogy a Dirt 3-mal kezdhettem meg a visszarázódást, de már a konzolok világában, egy PS3-mal.

Szóval az, aki történetesen egy pontról-pontra haladó játéktesztre számít, az csalódni fog: egy amolyan hangulatjelentés következik arról, milyen a Dirt3 egy (újra)kezdő számára. A 2011-ben kiadott játék nem új – ezért is bukik az aktuális teszt mint téma -, de egyelőre a sorozat legutóbbi felvonása, és anno bekerült a GYMKHANA is, hogy történjen valami tényleges újítás. A Codemasters játékának jutott a hálátlan „felsz*pó” szerep, miszerint egy „visszavonult” versenyző visszatérjen a színre.

Dirt-3-0014-Wallpape

A Dirt 3 nem tökéletes, ahogy egyetlen játék sem az. Több ponton lehet rajta fogást találni, de ugyanígy számos érdemet is felsorakoztathatunk. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy rögtön egy Logitech G25-ös kormánnyal ülhettem be a volán mögé, köszönhetően a Microstore csomagjának. (Ezek után el sem tudom képzelni, milyen lenne kontrollerrel játszani. Korábban tettem rá pár kísérletet a haveroknál alkalmi szinten, de az utcai autót is kormánnyal, pedállal, váltóval kezelem, nem gombokkal. Elvégre egy játékélmény lényege valahol az, hogy közelebb vigyen a valósághoz, annak pedig elengedhetetlen kelléke a kormány és társai.)

Pár single race-szel kezdtem a hangolódást: nem babráltam az autó beállításával, legkönnyebb szint, S2000-es gépek, hogy az úton tudjak maradni. Ami rögtön meglepett: a kezdő szint egy vicckategória. Nem estem bele abba a csapdába, hogy rögtön királynak, a virtuális versenyvilág Sebastien Loeb-jének képzeljem magam. Óriási előnnyel nyeregettem, mentem is egy szinttel feljebb. Majd ott is elég simán. Ismerkedtem a gépekkel – rengeteg van -, a pályákkal – szerintem kevés van-, majd irány a Tour, legnehezebb szinten. És ez is ment, többnyire első és második helyek. Továbbra sem állítom, hogy ennyire jó lennék, egyszerűen szerintem túl könnyű a játék. (Egyedül a GYMKHANA-ban okozott nehézséget, hogy hozzam a kellő eredményeket az érdemi továbbjutáshoz.)

Egy kicsit előreszaladtunk, lassítsunk. Átlagosan másfél órákat játszottam egyhuzamban, semmi álmatlan éjszaka vagy végigtolt napok. De ennyi idő alatt is feltűnt, hogy nem igazán van „flow”ja a karriernek; csapongunk a kategóriák között egy Touron belül, menet közben kedvedre állíthatod, milyen nehézségi szintet szeretnél. Tehát a kép vegyes, nem állt össze egy egésszé. Egyben motiváció is könnyen mérséklődik. A harmadik-negyedik tour után már azt vettem észre, hogy ugyan még mindig élvezem a B kategóriás raligépeket és a 60-as évek autóival vívott küzdelmet, de nem igazán látom, „hova tartok”. A csapattagok és a narrátorok mindig ugyanazokkal a jelzőkkel bíztatnak, hogy mindenképp fel kellene tennem a Youtube-ra az aktuális kört, és ’WOW, ez most ott volt’ – vagy éppen nem, mert akkorát szálltam, hogy öröm volt nézni.

Mint már említettem, szerintem kevés helyszín van, és hiányoltam az igazán technikás pályákat: vagy nyílegyenes/gyors kanyarok padlógázzal, vagy lassú, már-már idegesítően ritmustalan hajtűk egymás után. Természetesen vannak üde kivételek – nem is egy -, de többnyire a gyors pályák dominálnak; nem beszélve a Landrush-ról, de ez nem is csoda, mivel a kategória erről szól. (Monte Carlóban a Head 2 Head pálya feladta a küzdelmet, talán ott kezdtem elölről legtöbbször a versenyt.)

dirt-3-ps3-ps3-7571

A változatosság gyönyörködtet: ez pedig különösen igaz az autók terén jelentkező felhozatalra. A raliautóknál a 60-as évektől egészen napjainkig (értsd 2011.) terjed a skála, de mehetünk Toyota Tacomával, VW Touareggel, vagy éppen szöcskékkel: a lehetőségek tárháza adott, és ha elég jól teljesítünk, akkor további négykerekűekbe pattanhatunk be.

Személyes kedvenceim az Audi Quattro és a Renault Alpine 1600-as voltak. Előbbi rendkívül jól kezelhető és hihetetlenül tapad, utóbbi pedig egy remek hátsókerekes tanulóautó, mellyel még könnyen uralható tempó mellett szokhatjuk az ellenkormányzást és társait. Pluszpont, hogy a gépek érezhetően más-más karakterrel bírnak. A Lacia Stratos esetében mindig tartani kell a fordulatot, és lehetőség szerint „pöcögtetni” a gázpedált akkor is, ha fékezni kell, különben hosszú másodpercek telnek el tétlenül. (Végig fülekkel váltottam.) A BMW Z4-gyel meglehetősen szkeptikusan fogtam bele az első menetbe – Landrush-ban, azaz a gyors műfajban áll rendelkezésre -, de pozitív csalódás volt, vagy nevezzük kellemes meglepetések. Határon is „tartja magát”, és padlógáz-ellenkormányzással remekül „észhez lehet téríteni”.

Ki merem jelenteni, hogy autófronton rendben van a Dirt3, elsősorban a választéknak köszönhetően. Érezhetően külön karakterrel bírnak, és miközben az egyikkel vért izzadva küzdesz a pályán és életben maradásért, addig léteznek pihentető alternatívák is. (Mondjuk messzire van például az IRacingtől, melyet igazi szimulátorban próbáltam ki, és már a legkisebb formaautó is komoly feladat volt.)

A realitás terén vannak kisebb hiányosságok. Az egy dolog, hogy egy 70g-s becsapódás hatására annyi történik, hogy kiszakad az első kerék és megtörik az autó eleje. Ami zavaróbb, hogy a sérülések nem igazán vannak hatással a vezethetőségre vagy a gép teljesítményére. Pirosan villog a visszajelző, füst száll fel, de haladhatunk tovább, rendes tempóval. A Flashback-et sohasem használtam, mivel szerintem az teljesen megöli a lényeget, és elveszi az örömöt, miszerint sikerült összerakni egy – némi túlzással – akár tökéletes menetet.

dirt-3-ps3-ps3-7572

Ami betalált és az előbbiekkel ellentétben már a valóság felé közelít, amikor elszáll a motorháztető: a lapos Toyota Tacoma vagy Rhys Millen „szörny” esetében ez könnyen megeshet akár simább terepen is. Pár pillanatig tényleg zavaró, hogy felnyílik a motorháztető és akadályoz a kilátásban. Az említett típusok már a kisebb hóbuckában is fennakadnak, köszönhetően az alacsony hasmagasságnak, egyben sérülékenyebbek is.

A grafikával így több év távlatából nézve is bőven elégedettek lehetünk, és nem érzem/látom azt, hogy egy letűnt korban lennék. Pályaelhagyás esetén sem papírfák között kötünk ki, bár néha olyan érzésem volt, hogy feleslegesen avatkozik be a mesterséges segítség, és magamtól is könnyedén visszataláltam volna a pályára - máskor pedig túl sokáig hagy tévelyegni. Az autók karosszériája reálisan és élethűen sérül a nem végzetes balesetek alatt, az ellenfelek pedig nem cicóznak: nyugodt szívvel fordítanak ki a Rally Crossban, szóval megy az adok-kapok. A naplemente és a szemből érkező sugarak vakítanak; a látvány tényleg szép.

A GYMKHANA-val nem tudtam azonosulni. Az iskolát elég jó eredményekkel zártam – igaz, ritkán jött össze a platina értékelés -, de amikor össze kellett fűzni egy teljes mentet, már gyakran voltak gondjaim. Sokkal jobban bejött, amikor egy-egy lezárt pályaszakaszt kellett teljesíteni keresztben csúszva: a kanyargós részt Kenyában mintha erre találták volna ki. Értem, hogy kellett a GYMKHANA, mely fontos szponzorok előtt nyitotta meg az utat, de miért kell kötelező elemként bent lennie minden tourban? Annyira különbözik a többi formulától, hogy nekem idegenül hatott ebben a felállásban.

DiRT3_10_1080p

Azzal indítottam, hogy nem tesztet írok, mégis, mintha odáig jutottam volna. Összességében a Dirt3 egy szórakoztató játék, tehát a célját elérte. Aki egy kicsit is ért az autókhoz vagy rajong az egyes sportágakért, az rendkívül fog örülni annak, hogy milyen gépeket próbálhat ki, és nem csak begyűjtendő trófeákat lát bennük. Remek választás kezdőknek és újrakezdőknek, de a profik talán többet várnak tőle, nagyobb kihívást. Legnagyobb hibája, hogy nem elég személyes vagy személyre szabható, és egy idő után talán céltalannak érezzük a menetelést. Időtöltésnek és baráti összejövetelek aláfestéséhez is jó választás, de aki egy kicsit komolyabban akarja űzni a versengést, lehet, hogy űrt érez a Dirt 3 után.

Ennyit erről! Gyerünk céltalanul csapatni egyet a Quattróval a jeges Montéban! Mert nem feltétlenül kell mindennek eltöltenie megszállottsággal és küldetéstudattal...

Értékelés:

Játékélmény: 10/9

Irányíthatóság: 10/8

Karrier: 10/6

Grafika: 10/8

Hangok, zene: 10/8

Ajánlás: 10/8

Konzol: PS3

Pozitívum:

- bőséges autókínálat

- grafika, autótörés

- élvezetes irányíthatóság, érezhető különbség a gépek között

- sokféle versenykategória

Összesen: 81%

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Beyond: Two Souls – egy játék, amit kötelező kipróbálnod!
Következő cikk NBA 2K14: Én vagyok a magyar Michael Jordan!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország