Beyond: Two Souls – egy játék, amit kötelező kipróbálnod!

Ha pedig már kipróbáltad, szinte garantált, hogy magával ragad, és addig nem tudod letenni, míg végig nem viszed.

Írta: Hujber Dávid, F1-live.hu

Az F1-live.hu örömmel jelentheti be a Microstore érkezését, mely az oldalunk technikai partnere lesz a különböző játéktesztelések során. A Microstore webáruházában gyakorlatilag minden technikai újdonságot megtaláltok, és mindezt elérhető áron, különböző kedvezményekkel. Hamarosan pedig egy közös nyereményjátékunk indul, melynek keretén belül két értékes vásárlási utalvány kerül kisorsolásra.

A Konzol Game szintén mögénk áll a játékteszteken, akiknek köszönhetően pedig a legújabb, még megjelenés előtt álló konzolos játékszoftvereket is az elsők között tesztelhetjük. Ha kíváncsi vagy a Konzol Game aktuális konzolos ajánlataira, akkor látogass el a cég hivatalos weboldalára.

micro1

Játék neve: Beyond: Two Souls

Kiadó:  Sony Computer Entertainment

Fejlesztő: Quantic Dream

Platform:  PlayStation 3, Xbox 360, PC

Megjelenés: 2013. október 8.

A Beyond: Two Souls egy interaktív dráma akció-kaland játék, ami kizárólag PlayStation 3 konzolra jelent meg, köszönhetően a Sony exkluzivitásának. A játék Észak-Amerikában október 8-án, Ausztráliában október 9-én, Európában október 11-én, addig Japánban október 17-én jelent meg.

A játék egyik érdekessége, hogy két valódi színész a főszereplője. A női főszereplőt Ellen Page-ről mintázták, akit olyan filmekből ismerhetünk, mint az X-Men, Az ellenállás vége, Juno, vagy épp az Eredet, mely akár még kötődhetne is a játékhoz. És itt van nekünk Willem Dafoe, akit talán senki számára nem kell bemutatnunk. A rendkívül karakteres 58 esztendős színész számtalan remek alkotásban játszott már: A szakasz, Született július 4-én, Végveszélyben, Az angol beteg, Féktelenül 2, Testvérbosszú, Pókember, Jézus Krisztus utolsó megkísértése, Elias K Grodin őrmester, A vámpír árnyékában.

konzolgame10

A játék, amit eredetileg nem én teszteltem volna

Eredetileg valóban nem én teszteltem volna a Beyond: Two Souls-t. Sokan fényezték a játékot, és miután korábban nem igazán játszottam hasonlóval, pláne konzolon, úgy döntöttem, hogy belekukkantok. Ebből a belekukkantásból végül az lett, hogy le sem tudtam tenni a játékot… Nálam nagyon ritka az, hogy egy játék így magával ragadjon, és nagyon örültem, mert sok új dolgot láttam benne, amit ezelőtt nem igazán tapasztalhattam meg. Ez talán annak is betudható, hogy korábban valóban nem játszottam hasonló játékokkal, de biztos vagyok benne, hogy a Beyond: Two Souls még a műfaj legnagyobb kritikusainak is tetszene. Szóval esélyem sem volt arra, hogy letegyem a játékot, ami egyszerre volt magával ragadó, interaktív, fordulatos, drámai és érdekes. Rengeteg minden jár most a fejemben ezzel kapcsolatban, de ha csak három szót írhatnék róla, akkor azok a következők lennének: elgondolkoztató, viharos és érzelmes. Ez persze nem jelenti azt, hogy sírtam volna a játékon, de a jó történeti szálaknak köszönhetően időről időre remekül szórakozhattam.

Érdekes, mert nem éreztem azt, hogy játszanék, de azt sem, hogy filmet néznék. A játék készítői tökéletesen megtalálták az egyensúlyt, és talán ezelőtt soha nem volt hasonlóban részem. Fantasztikus, amikor ülsz a tévé előtt, és miközben te irányítod a szálakat, egy percre sem unatkozol, és csak figyelsz.

Történet: Egyszerű, de nagyszerű

A játék alapját valójában egy lineáris elbeszélés adja, miközben oda-vissza ugrálunk az időben. Ez alapjában véve zavarónak tűnhet, de a készítőknek itt is sikerült megtalálniuk az egyensúlyt, így megismerhetjük a karakterünk gyerekkorát, a tinis éveket és a már felnőtté vált nőt. A korábbi tesztjeimhez hasonlóan ezúttal sem szeretnék élni a spoiler lehetőségével, így csak érintőlegesen fogok írni a történetről, mert ezt a játékot valóban ki kell pörgetned, és neked kell megtapasztalnod azt, hogy hogyan is alakul a történet és mit is láthatsz majd a nagy fináléban.

ps30
A játékban Jodie Holmes karakterét irányíthatjuk, aki születése óta egy furcsa lelki kapcsolatot ápol egy titokzatos lénnyel. A lényt Aidennek hívják. Ez valójában egy telepatikus kapcsolat, ami gyakran ijesztővé válik. Jodie és Aiden gyakorlatilag egyszerre "lélegzik". Sok időnek nem kell eltelnie ahhoz, hogy Jodie rájöjjön, egy különleges erő birtokában van, amit Aiden jelenlétének köszönhet. Aiden egy test nélküli lélek, akit mi is képesek vagyunk kezelni. A kapcsolatuk rendkívül szoros egymással, de csak Jodie tud szóban kommunikálni Aidennel, aki rendre ezt tárgyak mozgatásával, vagy különböző feliratokkal oldja meg.

Aiden egyfajta védelmező is Jodie számára, aki nem mindig tudja kezelni a kis „barátját.” Vannak helyzetek, amikor Aiden túlzásba esik. Ennek pedig rendre nincs jó vége. Az egyik ilyen eset után a szülők úgy döntenek, hogy pszichiátriai segítséget kérnek a kislánynak. Ekkor a lány életében Nathan Dawkins (Willem Dafoe) és Cole Freeman (Kadeem Hardison) orvosok veszik át a főszerepet, akik a Department of Paranormal Activity-nek dolgoznak.

A két orvos kincsként bánik a gyerekkel, akiről kiderül, hogy milyen képességekkel bír. Jodie Aiden segítségével nemcsak tárgyakat képes megmozdítani, vagy lebegtetni, hanem már a testvándorlás is a képességei között szerepel, így gyakorlatilag minden gond nélkül bárkinek a testébe szállhatunk és átvehetjük az irányítást felette. Az idő előrehaladtával Dawkins-ról kiderül, hogy súlyos depresszióval küzd, miután egy autóbalesetben elvesztette a feleségét és a kislányát, akiket mindenáron vissza akar kapni. Miután Jodie képes a halottakkal beszélni, az orvos egy egészen különleges rendszert dolgoz ki, aminek a folytatásban nagy szerepe lesz.

Az évek múlásával Jodie időről időre megpróbálkozik normális életet élni, és elszakadni az orvosoktól, valamint Aidentől, de ez a kísérlet mindig kudarcba fullad. A fiatal lány ekkor még mit sem tud az Infraworld működéséről, mely az élő és a halottak világát hivatott összekötni. Ez egyfajta futurisztikus portál, melyet csak Jodie tud kezelni a képességeinek köszönhetően. Miután az Infraworlddel komoly problémák adódtak, a lány segítségét kérik. Ekkor jön képbe a CIA, mely egy ügynököt képez a törékenynek tűnő Jodie-ból. Ettől a ponttól kezdve válnak csak igazán érdekessé a dolgok, így a történet további elmesélését mellőzném… Annyit azonban még hozzátehetek, hogy a játék közel minden érzelmet kivált belőled, így lesznek alkalmak, amikor dühös, csalódott és boldog leszel, miközben néha átvertnek és magányosnak érzed majd magad. A játék remekül hat az érzelmekre, amit nagyszerűen kötött össze a történettel. És természetesen, mint az lenni szokott a hasonló játékokban, minden döntésednek következménye van, így nem mindegy, hogy mit válaszolsz egy adott kérdésre, vagy épp mit cselekszel egy adott helyzetben. Az általam tesztelt verzió nem tartalmazott magyar feliratot, de a nyelvezete nem mondható nehéznek, így azoknak sem kell majd aggódniuk, akik nem beszélik tökéletesen a nyelvet. A felirat bekapcsolását azonban mindenképpen ajánlom a játékosoknak. Egyrészt mert sokat segít, másrészt egy-egy mondatrésznek is nagy jelentősége lesz abban, hogy megértsd a történetet. Ez különösen az utolsó részekben lesz fontos.

beyond4
Grafika: Az egyik legjobb

Talán senki számára nem okoz meglepetést, hogy a Sony exkluzív játékának grafikai megvalósítása az egyik legjobbnak mondható. A kidolgozottság egészen részletes, és látványos, és csak ritkán láttam csúnya és pixeles megoldásokat. A prímet számomra az arcok és az érzelmek megjelenítése vitte. Mindkét főszereplőnk arca remekül lett lemodellezve, akiket fiatalabb korukban is megcsodálhatunk a játék során. A fényeket és az effekteket szintén a lista élére tehetjük, mellyel az összhatás már-már tökéletesnek mondható. Természetesen a reális keretek között, miután továbbra is „csak” egy PS3-ról beszélünk. Ez azonban újabb jó hírt jelenthet számunkra, mivel a PS4 technikai megvalósításai egy messze részletesebb és szebb opciós csomagot jelentenek majd a játékok számára. Kíváncsian várom a következő generáció hasonló játékait, melyek lehet, hogy a kedvenceim között  lesznek.

tur1
A játék segítségére volt a darkos hatás is, amit talán könnyebb szebben megjeleníteni a képernyőkön, de látható, hogy sokat dolgoztak vele, és még a nagy területeken sem érezhetjük azt, hogy egy régi konzollal játszunk, mely 720p-ben futtatja a Beyond: Two Souls-t. Játék közben minden életszerűnek tűnik, ami valószínűleg ugyancsak hatással volt arra, hogy ne egy játékban érezzük magunkat. A karakterünk nem csak előre, vagy hátra mozog, hanem lélegzik, körülnéz, figyel, és valóban valósághűen közlekedik. A történet során lehetőségünk nyílik motort és tengeralattjárót vezetni, valamint lovagolhatunk is. A grafikai motor egyik erősségét a víz alatt láthatjuk, ahol valóban egy lenyűgöző világ tárul elénk. Voltak jelenetek, amikor nem mondtam volna meg, hogy ez egy játék. Akkor sokkal inkább éreztem azt, hogy egy filmet nézek.

Irányítás: Meglepően egyszerű, részletes és élvezetes

A játékot egyedül, vagy másodmagunkkal is elkezdhetjük. A Sony exkluzív címe a DUALSHOCK 3 vibrációs funkciója mellett a SIXAXIS szenzitíves megoldást is támogatja, így némileg „MOVE” beütést is kapott a játék. Eleinte tartottam attól, hogy nem lesz könnyen kezelhető a Beyond: Two Souls, de végül ezen a területen is kellemeset csalódtam. Minden gyorsan megérthető és elsajátítható, és ami még ennél is fontosabb, nem válik monotonná és unalmassá, noha a feladatok megoldásának nagy részében ugyanazt fogjuk csinálni: Aident előhívjuk, aki megszáll valakit, vagy félretolunk valamit. Ha már monotonitás, akkor a játék legnagyobb erőssége az, hogy gyakorlatilag nincs lehetőségünk meghalni benne, így, ha valamit rosszul csinálunk, akkor is folytatni tudjuk a történetet, csak épp egy másfajta úton.

bw
Ez nagyban segít abban, hogy ne unjuk meg a játékot az esetleges állandó újrakezdésekkel, ami a gamek 90%-ban gyakran előfordulhat. Noha ennek a játéknak nem a harcrendszer a fő erőssége, iszonyat élvezetes volt megküzdeni az ellenfelekkel, ami szintén filmszerű volt. Legyen szó arról, hogy kivédünk egy felénk tartó ütést, vagy rúgást, vagy épp elhajolunk valami elől, az kivétel nélkül élvezetes volt. Nem beszélve arról, hogy mindig valami történeti szál ezen bunyók mögött, ami még inkább feldobta ezt az egészet. Nagyon tetszett a harcrendszer kidolgozása, és nem mondhattuk azt, hogy sok, vagy kevés lett volna. Ilyenkor kicsit mátrixos volt a hatás, és belassult a játék, majd az ütés bevételével, vagy a rúgás kivételével ismét minden begyorsult. A lovaglás és a motorozás szintén tetszett.

Hangok, zene: Csillagos ötös

Ha valami még jó a játékban, akkor azok a hangok és a zene. A szinkronhangokra szintén nem lehet panaszunk a játékban. A színészek egytől egyig szenzációs munkát végeztek a stúdióban, és hallani lehetett, hogy komolyan vették, akárcsak egy drága hollywoodi filmszerep során. Minden a helyén van. A zenei aláfestések szintén hangsúlyosak, de mindezt úgy valósították meg, hogy azok nem vonják el a figyelmünket, vagy épp nem válnak túl hangsúlyossá, ami bizonyos játékok esetében zavaró lehet. Ezek a zenei és hangi aláfestések egyúttal segítenek bennünket abban, hogy mit is kell cselekednünk. Vannak bizonyos zenei, és hangai megjelenések, melyeket az agyunk egy idő után elraktároz, és ha azok ismét felcsendülnek, vagy megjelennek a játékban, akkor pontosan tudjuk, hogy mire számíthatunk. De ez egyáltalán nem mondható kiszámíthatónak, és alkalomadtán még félelmet is ébreszthet bennünk.

beyond3

Beyond: Two Souls - megvásárolható itt

Értékelés:

Játékélmény: 10/8

Irányíthatóság: 10/7.5

Történet: 10/8

Grafika: 10/8

Hangok, zene: 10/8

Ajánlás: 10/9

Konzol: PS3

Pozitívum:

- magával ragadó játékmenet

- grafika

- érzelmi töltetek

- könnyű és élvezetes irányíthatóság

- egyszerű, átlátható szövegezés

- hosszú játékidő

Összesen: 87%

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1 2013: Leteszteltük, de nagy csalódás számunkra…
Következő cikk Dirt3: szórakoztató céltalanság

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország