BRÉKING

Kazár Miklós: „Nehéz lesz, de megoldjuk”

Készül a nagy visszatérésre Kazár Miklós: a Pro Racers korábbi négyszeres abszolút bajnoka navigátorával, Ferencz Ramónnal a lehető legaprólékosabban felépítette felkészülését a hétvégi Veszprém Rallye-ra. A sors azonban kissé keresztülhúzta a számításaikat, és egy súlyos baleset miatt a tesztprogramjukat sem tudták teljes mértékben végigcsinálni. Úgy véli, a majdnem tragédiába fordult bukás rányomja majd a bélyegét az egész hétvégére, de kötelezően túl kell lenniük a másfélszeres szorzójú bajnoki futamon. Képesek lesznek teli gázzal versenyezni, és bíznak abban, hogy visszatérnek a legjobbak közé.

Eddig három bajnoki futamot – Egerben, Miskolcon és Szombathelyen – rendeztek a 2016-os Magyar Rallye Bajnokságban, melyekből az első kettőn dobogóra állhatott Kazár Miklós és navigátora, Ferencz Ramón, míg a legutolsó, szombathelyi versenyen a sorozatos technikai hibák miatt kénytelenek voltak feladni a viadalt. A Pro Racers duója a hétvégén a Veszprém Rallye-n szeretné kiküszöbölni a múltkori kiesést, és ennek érdekében egy nagyon komoly felkészülési programot szerettek volna végrehajtani. Az autó beállításait sikerült a veszprémi pályákhoz hangolni, sőt a Ford Fiesta R5-ös teljesítményét is tudták fokozni, ám a tervezett teszten történt majdnem tragikus baleset miatt nem sok lehetőségük volt az autót élesbe kipróbálni. Ráadásul a versenyzők lelki állapotára igencsak rányomja a bélyegét, hogy a korábbi Európa-bajnok Bessenyey Zoltánt úgy kellett a tűzoltóknak kivágnia a rommá tört autóból, és a pilótát mentőhelikopterrel szállították kórházba. A rossz hangulat ellenére Kazárék úgy vélik, kötelezően túl kell lennie mindenkinek ezen a futamon, és biztosak benne, képesek lesznek teli gázzal teljesíteni a gyorsasági szakaszokat.

„Egyszerűen nem találok szavakat a történtekre, nagyon el vagyok keseredve, ha eszembe jut Zoli állapota, egyszerűen ráz a hideg. Nagyon rossz a hangulat, a versenyzők összeültek a balesetet követően, és a biztonságos versenyzés volt köztünk a fő téma. A pályát nem kell megváltoztatni, hiszen valamennyien jól ismerjük azt, de valamennyien úgy vagyunk vele, kötelezően túl leszünk ezen a viadalon. Ha odaállunk a starthoz, már képes leszek teli gázzal menni, abban biztos vagyok. Az autó teljesítménye javult, a beállítások megvannak a pályákra, és az időjárás változásaira is felkészültünk. Mindent megteszünk majd azért, hogy visszatérjünk a legjobbak közé. Nehéz lesz, de megoldjuk! Szeretünk itt menni, tavaly például a bajnoki futamon dobogóra állhattunk, míg a Mikulás Rallye-n három szakaszt is megnyertünk, végül másodikként zártunk. De ami mindennél fontosabb, hogy Zoli minél előbb felépüljön és visszatérhessen közénk” – jelentette ki Kazár Miklós.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Látványos kisfilm Turán Frigyesék meneteléséről a Portugál Ralin
Következő cikk Kazár Miklós: „Ilyen abszurd helyzetben még nem voltam”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország