Szabó Krisztián a dobogó második fokán Spanyolországban

Harmadik dobogós helyét szerezte a ralikrossz Európa-bajnokság hatodik 2015-ös hétvégéjén Szabó Krisztián, aki a mindenki számára új barcelonai pályán kiváló második helyet ért el. Vasárnapja még sikeresebben alakult, mint a szombati nap.

Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar versenyzőnek, akinek eddig minden pálya egyformán új terep volt, a kezére játszik, hogy ezúttal másoknak is meg kellett ismerkedniük a vonalvezetéssel. A barcelonai F1-es pályán kialakított ralikrossz-nyomvonalan a Super 1600-as FIA Európa-bajnokság szombati programjának minden felvonását a legjobb három között zárta egyetlen előfutamot leszámítva, összesítettben a második helyről várta a vasárnapi eseményeket.

„Ez a nap a legelejétől kezdve marha jól alakult, a warm-upot megnyertem, a negyedik előfutamot megnyertem, úgyhogy erősen kezdődött” – mondta a Volland Racing pilótája, aki már ekkor értékes bajnoki pontokkal gazdagodott, az előfutamok utáni sorrend második helyezettjeként. A hétvége legfontosabb része, azaz az elődöntők és maga a döntő pedig csak ezután következett.

„Sajnos az elődöntőt nem sikerült megnyernem, pedig szerettem volna, második lettem. A döntőben harmadikként rajtoltam, a tegnappal ellentétben jól sikerült elindulni, megőriztem ezt a helyet az első kör végéig, amikor kimentem Jokerre. A másodikban kiment az előttem haladó Baumanis, akit szerencsére sikerült megelőznöm, utána viszont utolértem egy litván versenyzőt, aki nagyon feltartott, nem tudtam átugorni addig, amíg ő el nem ment a Joker-körére. Ezalatt az első helyezett, Dobourg nagyon elhúzott, viszonylag könnyedén megnyerte. Mondhatni, hogy simán másodikként értem be. Sima első is lehetett volna, de így alakult. Annak nagyon örülök, hogy ismét jó köridőket tudtam autózni. Összességében nagyon elégedett vagyok a hétvégével.”

Az Európa-bajnokságon első szezonjában Mk2-es Skoda Fabiával részt vevő Krisztián harmadik idei dobogójával visszaszerezte a pontverseny második pozícióját, amelyet az évad utolsó hétvégéjén, két hét múlva Olaszországban kell megvédenie – három ellenfél is követi őt mindössze 8 pontot belül.

„Bár az éllovas Baumanison hoztam két pontot, róla az mondható el, hogy most még nem bajnok. Nagyon pici esélyem még van, mert 26 pont a lemaradásom, és összesen 30-at lehet gyűjteni. Nevezhetjük matematikai esélynek, de hogy ő 4 pontot se szerezzen, azt nagyon nehéz elképzelni. Persze összejöhet neki, mint most Linnemann-nak, aki az előző versenyen nyert, most viszont nullázott, de nem valószínű. Arra fogok majd hajtani, hogy ezt a második helyet megtartsam a bajnokságban.”

A spanyol verseny eredménye: 1. Andrea Dubourg; 2. Szabó Krisztián; 3. Janis Baumanis; 4. Nikita Misyulya.

A bajnokság állása öt forduló után: 1. Janis Baumanis 136 pont; 2. Szabó Krisztián 110 pont; 3. Andrea Dubourg 108 pont; Ulrik Linnemann 104 pont; Nikita Misyulia 102 pont.

A Super 1600 Európa-bajnokság következő versenye: Franciacorta, Olaszország, október 16-18. (szezonzáró)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szabó Krisztián újra három futamot nyert
Következő cikk Sártengerben szerezte meg az EB bronzérmet Szabó Krisztián

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország